Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A cél: egymást támogatni!

Szöveg: V. J. |  2012. február 24. 12:54

Közismert tény, hogy a várpalotai székhelyű MH Bakony Harckiképző Központnál (MH BHK) kiemelt fontosságú a jó kapcsolat kialakítása és megőrzése a civil szférával, mivel a nullaponti lőteret – és általában a BHK kezelésében lévő lőtereket – települések veszik körbe. Ezenkívül a lőtérterület számos részén vadásztársaságok, erdészetek működnek, dolgoznak.

A hagyományoknak megfelelően az alakulat idén is tájékoztatta e szervezeteket a legfontosabb 2012-es feladatokról, valamint azokról a kiképzési rendezvényekről, amelyeket a lőtéren tartanak.

A napokban megtartott megbeszélésre meghívott vendégeket Vokla János alezredes, az MH BHK megbízott parancsnoka köszöntötte, majd Oszlánszki Béla alezredes számolt be az alakulat legfontosabb idei feladatairól. 

Ezt követően Vokla alezredes kezdeményezte, hogy vizsgálják felül a jelenleg érvényben lévő együttműködési megállapodásokat. Hangsúlyozta: az alakulat 2012-ben célként tűzte ki a nyílt, áttekinthető külső kommunikációt.

1595931960