„A család kiindulópontja és célpontja a házasság”

Nem lehetetlen küldetés ez korunkban, amikor látjuk, hogy a társadalom gyakorlatilag atomjaira kezd széthullani; a házasságokról nem is beszélve?

Érdekes kérdés. Ha lehet, válaszként mondok egy példát. Egyik esküvő után az újdonsült feleség megemlítette: milyen sokan sírtak az esküvőn. Ezen meglepődtem, mert én magam semmi olyat nem láttam, vagy tapasztaltam, ami megríkathatta volna a násznépet. Kérdeztem hát: ki sírt és miért? Az ifjú feleség azt válaszolta: az évfolyamtársai sírtak, mégpedig azért, mert ők nem fogják hallani azt a mondatot: „Isten szent színe előtt feleségül veszlek." Ugyanis az élettársuk nem hajlandó kimondani ezt a mondatot. A látszat tehát félrevezető: ugyan valóban nem esküsznek az emberek, de belül ez fáj nekik. Miközben a társadalom valóban széthullik, az újonnan kötött házasságok száma csökken, az élettársi kapcsolatban állók száma emelkedik, a régebbi házasságok pedig gyakran bomlanak fel; az emberek tudatában a házasság értéke növekszik. Ezt felmérések is bizonyítják. A fentebb sorolt jelenségek tehát nem a házasság intézményének elvetése miatt tapasztalhatóak, más okai vannak. A házasság értéke még mindig a helyén van.

Az európai kultúrában egyre erőteljesebben üti fel a fejét a feleslegesség érzése. Az emberek céltalannak érzik a létüket, az életüket és feleslegesnek érzik magukat a társadalomban. Tetten érhető tehát egy sajátos kettős igény: egyrészt a valakihez való tartozásvágya és – a szakirodalom nyelvén szólva – a respiritualizálódás igénye. Az emberek újra el akarnak indulni a spirituális lét irányába. Ez a tendencia pontosan lemérhető a különféle ál-vallások és meditációs iskolák népszerűségén. Ezen a családi hétvégén is a házasság megújításán keresztül szerettük volna szolgálni ezt a fajta vágyódást. Az egyház eszközei között ugyanis a legerősebb a prevenció, a megelőzés. Ez még mindig hasznosabb, mint egy már szétesett házasságot valamiképp orvosolni. Remélem, hogy ez a most még gyerekcipőben járó kezdeményezés hosszú idő alatt szépen kinövi magát.

A tábori püspökségnek milyen eszközei állnak rendelkezésre, hogy a katonákban felszínre hozzák az esetlegesen elrejtett vágyódást a házasság és a spiritualizmus felé?

Annyi bizonyos, hogy a programok személytelen meghirdetése nem túlságosan hatékony. Azt remélem tehát, hogy egyre személyesebbé tudunk válni. Mostanában kezdeményeztük a tábori püspökségen belül egy baráti kör létrehozását, melynek a szerepe leginkább a személyes üzenetátadásban rejlik. Ez amolyan személyes kapcsolat a Katonai Ordinariátus és a katonák, illetve a katonacsaládok között. Ilyen módon is minél inkább bele kell szervesülnünk a helyőrségek és az alakulatok életébe. Az a néhány pap, aki jelenleg a püspökség kötelékében szolgál és dolgozik, nem mindig elegendő ahhoz, hogy igazán integráns módon tudjunk megjelenni a katonatársadalomban.

Ez szintén nagyon fontos kérdés, mert a több hónapos távollét nagyon meg tudja tépázni a házasságot, nagyon sok szenvedést tud okozni. De azt hiszem, hogy ennek a metodikája is lassan kialakul a különböző országok honvédelmi rendszerében. Hazánkban kialakítás alatt van a Humánszolgálati Irodák rendszere, melynek egyik nagyon szép példája működik Debrecenben, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. A tábori lelkészi szolgálatnak ezen a rendszeren belül kell megvalósítania azokat a metódusokat, amelyek az egyházban megvannak. Talán érdemes lenne külföldi tapasztalatokat is hasznosítani ezen a téren. Több országban a misszióból hazatérőket és házastársaikat meghívják egy képző központba, hogy a hosszú távollét után ott találkozzanak először egymással, nem pedig az adott esetben megoldandó problémákkal és gondokkal terhes otthonukban. Ugyanakkor itt is elengedhetetlen a lelkipásztorokkal folytatott személyes beszélgetés.

Akik eljöttek erre a családerősítő hétvégére, szintén kiszabadulhattak kicsit a mindennapok mókuskerekéből és eszmét cserélhettek a házasságról. Milyen lelki útravalóval gazdagodtak?

Fotó: A szerző felvételei és illusztráció