Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A délszláv háború újabb gyanúsítottjait állítják bíróság elé

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. augusztus 12. 14:46

Szarajevó augusztus 11-én, csütörtökön kiadta Horvátországnak Mile Dakicot, az egykori horvátországi krajinai szerb autonóm körzet volt alelnökét, akit távollétében már 20 év börtönbüntetésre ítélt egy horvát bíróság. A 80 éves Mile Dakicot május derekán vették őrizetbe a boszniai Szerb Köztársaság határán, amikor Szerbiába akart menni.

A történészként és íróként is ismert Dakic Horvátországban távollétében már 20 éves fegyházbüntetést kapott. A vád szerint 1991-ben az ő utasítására gyilkoltak meg három horvát rendőrt.

Szarajevó azzal a feltétellel szolgáltatta ki Dakicot, hogy ügyét a horvát bíróság felülvizsgálja, mert a reá kiszabott 20 éves börtönbüntetés, távollétében született (Dakic szerint hamis tanúzás alapján).

A háborús bűncselekmények felderítésével foglalkozó szerb ügyészség a belgrádi Felsőbb Bíróságnál vizsgálati eljárást kezdeményezett két személy ellen, mert alapos a gyanú, hogy az Eszéktől délkeletre fekvő Tenja helység területvédelmi alakulatának tagjaiként 1991 júliusában háborús bűncselekményeket követtek el hadifoglyokkal és a polgári lakossággal szemben.

A belgrádi bíróság közleménye szerint az egyik személyt azzal gyanúsítják, hogy megölt egy foglyul ejtett horvát rendőrt, és fogva tartott hét tenjai polgári lakost, akiket bántalmaztak.

A másik személyt azzal gyanúsítják, hogy – ugyancsak a tenjai területvédelmi alakulat tagjaként – Bobota helység közelében meggyilkolt 11 civilt. A gyilkosságok elkövetője – két társa segítségével – a 11 áldozatot előzőleg felparancsolta egy teherkocsira, azt állítva, hogy fogolycserére mennek, majd a gyilkosság helyszínén egyenként lerángatta és agyonlőtte őket.

A két utóbbi gyanúsítottat – noha Horvátország területén követték el a bűncselekményeket – a horvát és a szerb ügyészségek közötti együttműködési megállapodás alapján állítják Szerbiában bíróság elé.