A falklandi, avagy a hetvennégy napos háború
Szöveg: Perjés Zoltán | 2011. május 4. 8:11Huszonkilenc éve zajlott a Falkland-szigetek birtoklásáért vívott brit-argentin háború. Az argentin partok közelében található Falkland-szigetek (spanyolul Malvin-szigetek) 1833 óta Nagy-Britannia tengeren túli területét képezik. A háború során 1982. május másodikán a HMS Conqueror brit atom-tengeralattjáró torpedóval elsüllyesztette a General Belgrano argentin cirkálót, 321 ember veszítette életét. Május negyedikén argentin vadászgépek Exocet rakétával a víz alá küldték a HMS Sheffield brit rombolót, huszonketten lelték halálukat.
A nagyjából 12 ezer négyzetkilométernyi, két főszigetből, és 200 – többnyire lakatlan – kis szigetből álló szigetcsoportot az angol John Davis fedezte fel 1592-ben, mai neve a 17. század végéről való.
A korábban teljesen érdektelen, de halban – és a legfontosabb, mint később kiderült olajban – gazdag szigetekre Argentína 1833 óta formált (és formál ma is) jogot a spanyol örökségre hivatkozva. Az angol érvrendszer is hivatkozott a történelmi múltra, miközben utalt a status quóra is, a helybéliek önrendelkezési jogára, és mindenekelőtt arra, hogy az 1982-ben mintegy 2000 (manapság nagyjából 3000) szigetlakó ragaszkodik a brit állampolgárságához. A nemzetközi jog London mellett állt, mivel a Falkland-szigetek elismerten brit tengerentúli területnek számított, és lakossága brit állampolgárokból állt, argentin megszállása a Nagy-Britannia elleni katonai agressziónak minősült, így az ENSZ-alapokmányának az önvédelem jogát rögzítő 51. cikkelye alapján Thatchernek minden alapja megvolt a fegyveres válaszra.
A 20 ezres brit haditengerészeti egység április 5-én indult Falkland felé Portsmouth kikötőjéből.
A sietséget bizonyítja, ahogy jó pár évvel később az angol vezetés elismerte, hogy a hordozóhajókról még a nukleáris tölteteket sem volt idő leszerelni, London természetesen nem szándékozott ezeket bevetni, ám azonnal útnak akarta indítani a különítményt, amely egy hét múlva blokád alá is vette a brit partoktól 14 ezer, Argentínától ötszáz kilométerre fekvő szigeteket. Április 25-én elesett Dél-Georgia, május 21-én pedig a Falklandokon is megkezdődött a partraszállás. Miután a főváros, Port Stanley is kapitulált, az argentin csapatok június 14-én letették a fegyvert. A 74 napos háború 255 brit és 746 argentin katona életét követelte.
A háború végeredménye mindkét résztvevő belpolitikai életében jelentős változást hozott: Argentínában Lepoldo Galtieri, a junta vezetője hamar megbukott, az erősödő ellenzék hatására már 1983-ban demokratikus választásokat tartottak és Raúl Alfonsínt választották meg. Ezzel véget ért a katonai diktatúra időszaka, alig másfél évvel a háború után. A falklandi kérdés azonban a vereség ellenére mindmáig az argentin politika egyik sarkalatos kérdése. A katonai kormányzat vezetői viszonylag könnyen megúszták, néhányan pár év börtönbüntetést kaptak, néhányan még azt se. Galtierit 1988-ban 5 év börtönre ítélték, de 3 év múlva, Carlos Menem akkori elnök kegyelmével kiszabadult, és visszavonultan élt 2003-ig, amikor elhunyt 76 éves korában.
Nagy Britanniában ezzel szemben a Thatcher kormány népszerűsége csúcsokat döntött és a konzervatívok könnyedén nyerték az 1983-as választást, és egészen Tony Blair 1997-es választási győzelméig kormányon is maradtak (Thatcher 1990-ig volt kormányfő). Természetesen mindez nem csak a falklandi háború következménye volt, de a háború a lehető legjobbkor jött, hogy a népszerűsége mélypontján levő kormányt kisegítse.
A hetvennégy napos háború talán legemlékezetesebb következménye az 1986-os focivébén a visszavágó, az argentin-angol elődöntő, ahol az argentinok nyertek Diego Maradona emlékezetes, a zseniális csatár által „Isten kezének" tulajdonított góljával. A mai fiatalok ezt valószínűleg jobban ismerik, mint a huszonkilenc évvel ezelőtti, 907 halálos áldozatot követelő háború történetét…
Fotó: Archív
