A gyerekek labdát és vizet kérnek a katonáktól

A kétharmad Dunántúl nagyságú Baghlan tartomány vadregényes tájai, folyómedrekkel szabdalt kopár hegységei, és az emberi kéz által nem érintett területek ugyan csodálatos látványt nyújtanak az emberi szemnek, de jelentősen megnehezítik a közlekedést. Az első nap a menetoszlop 13 órán keresztül zötyögött a hegyeken keresztül vezető köves utakon, és a völgyek folyómedreiben, míg elérték a 138 km távolságra lévő célt Doaw faluban.

„A szállásunk egy rendőrőrsön volt, ahol a járművek mellett az udvarban aludtunk. Az őrséget felváltva adtuk, amelyben a helyi rendőrség és az afgán katonák is segítséget nyújtottak. Az udvarban volt egy mecset, amelynek hangszóróin keresztül a mullah ébresztett reggeli imájával napkeltekor, a napi felada-tok elvégzése után a „takarodót" úgyszintén a mullah éneke jelentette napnyugtakor." – emlékezett viszsza élményeire az 1. Összekötő csoport parancsnokhelyettese.

Másnap Doaw falutól délre, harmadnap pedig északra, négy irányba indultak el az oszlopok. Feltérképezték a területet, az utakat, a falvakat, felvették a kapcsolatot a települések vezetőivel, rendőrfőnökeivel, az iskolák igazgatóival, tanáraival. A beszélgetések alkalmával felmérték, mire van a legnagyobb szükség a településen, mivel tudná támogatni az MH PRT az ott élő embereket a legjobban. Ezekből az információkból bővítjük az adatbázisunkat, ami majd a későbbi munka alapját képezi.
Amikor az összekötő csoport megérkezett a településre, a munkájukat azzal kezdték, hogy felkeresték a település kormányzóját és rendőrfőnökét.

„Ebben a feladatban új elemként jelentkezett, hogy az élelmiszercsomagokat szállító teherautókat civil vállalkozóktól rendeltük meg. Lényegesebben egyszerűbb, gyorsabb és biztonságosabb volt leküzdeni a távolságot az ismeretlen hegyi utakon, mintha a saját tehergépjárműveinkkel tettük volna meg az utat." – mondta a CIMIC részleg beosztott tiszthelyettese.

Az oktatás támogatása az MH PRT egyik kiemelt feladata. A sátrakból álló iskolákban hasonló tantárgyakat tanulnak a gyerekek, mint az nálunk is megszokott. Fő tantárgy a matematika, az írás-olvasás, sőt, sok helyen tanítanak angol nyelvet is. A 3.

Összekötő csoport parancsnokhelyettese az alábbiakat tette hozzá:

„Folyamatosan látogatjuk az iskolákat, felkeressük az iskolák igazgatóit, tanárait, hogy fel tudjuk mérni, mi lenne az a legnagyobb segítség, amit nyújtani tudnánk az oktatás fejlesztésére. A megkérdezettek nagy többsége ugyanazt válaszolja: sátrak, tanszerek, labdák és kutak kellenének."

A sátrak nem időtállóak, könnyen tönkremennek a szélsőséges időjárás következtében. Ezen túl pedig a növekvő populáció miatt nagy létszámúak az osztályok, több osztályterem kialakításával kényelmesebbé és hatékonyabbá tehető az oktatás. A füzetek, tollak nehezen beszerezhetők, labdát sehol sem lehet kapni.

„Bármerre is járunk, az út szélén integető gyerekek vagy labdát vagy vizet kérnek a konvoj katonáitól." – osztotta meg tapasztalatait az egyik biztosító katona.

A legnagyobb gondot Baghlan tartomány egészében mégis a vízellátás jelenti: a meleg száraz tavasz után elkezdődik az aszályos időszak júliusban, amikor jelentősen csökken a folyók vízszintje, és szinte lehetetlenné válik az öntözés. Ilyenkor a kutak vízhozama is minimálisra csökken. Amelyik településen nincs fúrt kút, ott a helyiek minden tisztítás nélkül a folyók, patakok vizét isszák, jobbik esetben felforralják, és teát készítenek belőle. De még ez is jobb, mintha egyáltalán nem lenne víz a környéken, mint ahogyan más járásokban tapasztaltuk.

A kutak fúrása után az utak, hidak építése kulcsfontosságú feladat lenne Afganisztánban. A rossz közlekedési viszonyok gátolják a települések közti kommunikációt és együttműködést, ami negatívan befolyásolja a fejlődésüket.

„Elcsodálkoztam, amikor megtudtam, hogy Khost-Wa Ferengben a gyerekek és a tanárok akár tíz kilométert is gyalogolnak a hegyeken keresztül azért, hogy eljussanak az iskolába. Holott ezt a távolságot jelentősen lerövidítené egy híd megépítése az iskola és a település közé." – mondta a PSYOPS részleg beosztott tiszthelyettese.

Az itt élő emberek szorgalmasak, rengeteget dolgoznak a földeken, ahol megterem a rizs, a búza, a takarmánynövény. Összehasonlítva más járásokkal, ezen a területen több a folyó, amely lehetővé teszi az öntözést, ezzel sok család számára nyújtva megélhetést a mezőgazdasági munkákból. A folyó partján lévő gazdag legelők pedig az állatoknak is bőséges élelmet nyújtanak.

A katonák felmérést készítettek arról is, hogy mennyire ismerik és fogadják el a magyar katonákat a helyiek az északkeleti körzetben.

Az erről szóló tapasztalatokat az 1. Összekötő csoport parancsnoka ekképpen fogalmazta meg:

A magyar katonák már többször is bizonyították a misszió folyamán, hogy nehéz körülmények között is megállják a helyüket, és képesek közvetíteni a magyar nép támogatását, a hazai jó szándékot és a segíteni akarást az afgán nép felé.