Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hadirokkantakra emlékeztek

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Rácz Tünde |  2023. november 22. 9:25

A második világháborúból hazatérő hadirokkantakra emlékezett meg a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége november 21-én, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dísztermében.

RT1_9264

Közel százötvenen gyűltek össze a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus dísztermében azért, hogy méltó módon emlékezzenek meg a hadirokkantakra, hadiözvegyekre és hadiárvákra.

Bánhidy Vajk, a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Nevelési Főosztály főosztályvezetője elmondta: „a veszélyek korát éljük, az eddigi megszokott béke már nem magától értetődő. A háborúktól és terrorcselekményektől hangos világban nemcsak erős hadseregre van szükség, hanem hazafias nemzetre is, akik támogatják a haza és a honvédelem ügyét.”

RT1_9308

A főosztályvezető arról is beszélt, hogy a megemlékezésen jelenlévők és hozzátartozóik már évtizedekkel ezelőtt bizonyították bátorságukat és hazafiasságukat, hiszen egészségüket áldozták a haza védelmében, vagy szeretett rokonukat nélkülözve élik mindennapjaikat.

A köszöntő után dr. Kedves Gyula ezredes előadásában bemutatta a Honvédmenház történetét, amely a honvédség történelmében az első hadirokkantakat segítő és elszállásoló intézmény volt.

Az ünnepség elismerések átadásával, valamint a Honvéd Férfikar műsorával zárult.