Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hagyományos fegyverek kereskedelméről tárgyal az ENSZ

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. július 4. 17:50

Egy nap késéssel, július 3-án kedden kezdetét vette az ENSZ-ben a hagyományos fegyverek kereskedelmét szabályozni hivatott szerződéstervezet tárgyalása. A konferenciának az eredetileg tervezett időpontban való megnyitását a palesztinok részvételével kapcsolatban kialakult vita hátráltatta.

Az arab országok már múlt héten követelték, hogy a palesztinok mint egy szuverén állam képviselői részt vehessenek a konferencián, Izrael viszont azzal fenyegetőzött, hogy ha ez lehetővé válik, akkor bojkottálja a tanácskozást. Egyiptom erre úgy reagált, ha palesztinok nem lehetnek ott, akkor zárják ki a tanácskozásról az Európai Uniót is – mondta el egy meg nem nevezett arab diplomata.

Mind a palesztinoknak, mind az EU-nak megfigyelői státusa van az ENSZ-ben, az unió viszont nagyobb jogkört élvez.

Több diplomata azt gyanítja, hogy Egyiptom a palesztin részvételhez való ragaszkodással csak azt akarja elérni, hogy a leendő szerződés erőtlen legyen. (Egyiptom évente 1,3 milliárd dollár értékben vásárol fegyvert az Egyesült Államoktól.)

A New York-i tanácskozást Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár nyitotta meg helyi idő szerint kedd délelőtt. A munkát az előkészítő tanácskozásokat is vezető argentin diplomata, Roberto García Moritán felügyeli.

A világszervezet 193 tagországa a tervek szerint július 27-ig tárgyalja azt a szerződéstervezetet, amely elsőként szabályozná a hagyományos fegyverek évi 70 milliárd dollárnyi forgalmat jelentő világkereskedelmét. A megállapodás lesz hivatott megakadályozni pontos kritériumok alapján, hogy bárhol hagyományos fegyvert vessenek be a lakosság ellen, vagy hogy utánpótlást szállítsanak bármely konfliktusban a szemben álló feleknek.