Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Honvédkórház főorvosa is helyet kapott az FTT-ben

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. május 7. 7:07

Dr. Banai János egyetemi tanár, a Honvédkórház osztályvezető főorvosa is a Felsőoktatási Tervezési Testület (FTT) tagja lett. A Felsőoktatási és Tudományos Tanács jogutódjaként működő, fejlesztési kérdésekben közreműködő, véleményező és javaslattevő szakértői testület felméri a felsőoktatással kapcsolatos társadalmi, gazdasági és munkaerő-piaci igényeket és szükségleteket, oktatáspolitikai döntéseket megalapozó kutatást végez, elemzéseket készít.

A kormány február 15-i ülésén fogadta el a felsőoktatási minőségértékelés és -fejlesztés egyes kérdéseiről szóló rendeletet, amely a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság működését és hatáskörét, a Felsőoktatási Tervezési Testület létrehozását és működését szabályozza. Ennek tagja lett Banai János, a Honvédkórház osztályvezető főorvosa. „A testület azért jött létre, hogy összehangolja a felsőoktatásban a különböző koncepciókat, felmérje a meglévő szakemberek állományát, illetve részben a külső, gazdasági oldalról felmerülő igényeket" – mondja kérdésünkre a főorvos, hozzátéve: „Ezek alapján próbáljuk majd megállapítani, miként lehetne a leghatékonyabban megszervezni a felsőoktatást."

1595935256
Mindez nemcsak annak eldöntését jelenti majd, hogy melyik egyetem mennyi szakembert képezzen, illetve mennyi legyen az államilag finanszírozott képzésen tanulók létszáma. „A testület összetétele sokrétű. Én szakmámból adódóan elsősorban az orvosképzéshez, orvostovábbképzéshez szükséges információkkal rendelkezem, illetve az orvosi egyetemek továbbképzéseit ismerem. Az is nagyon pozitív, hogy a testületben kamarai képviselők is helyet kaptak a Magyar Orvosi Kamara, illetve a Kereskedelmi és Iparkamara részéről. Két olyan gyakorlati területről van szó, amelynek információi nagyon fontosak ahhoz, hogy fel tudjuk térképezni az igényeket. A testületben emellett ott ülnek a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői, valamint az egyetemek képviselői, beleértve a hallgatói önkormányzatok delegáltjait is. Vagyis sokfajta információ tud megjelenni a munkában, és mindezek alapján hasznos tanácsokat lehet adni a felsőoktatás meg- és átszervezéséhez" – mondja.

Banai János szerint alapvető fontosságú, hogy a rendezőelv ne a tanulmányokkal megszerezhető papír, hanem a munkaerőpiacon ténylegesen keresett képzettség legyen. „Miután jelenleg a felsőoktatási intézmények finanszírozása erősen függ a hallgatói létszámtól, a képzésnek akadnak olyan szegmensei – és itt most nem az orvostudományról beszélek – , ahol teljesen lelkiismeretlenül hoztak létre szakokat. Ha ezeket egy fiatal elvégzi, semmit sem fog tudni elérni a végzettségével, mert a szakképzettsége nagyjából semmire sem használható. A mostani elképzelések szerint a felsőoktatás olyan racionális átszervezésére van szükség, ami bizonyos fokig szűkíti a szakok, illetve képzőhelyek számát, és valóban értékes, a gyakorlatban hasznosítható diplomát ad" – emeli ki.

Az FTT első ténylegesen operatív ülését május 9-én rendezik meg.