Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A honvédség helyzetéről tartott előadást a Honvéd Vezérkar főnöke

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2011. július 1. 6:21

Június 30-án délután dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottságának a Magyar Honvédség helyzetéről, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen.

1595920988
Az MTA Hadtudományi Bizottságának csütörtöki ülésén dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes köszöntötte a testület tagjait, illetve a tanácskozás vendégét, dr. Benkő Tibor vezérezredest. A Honvéd Vezérkar főnöke ezt követően előadást tartott a honvédség jelenlegi helyzetéről.

A vezérezredes hangsúlyozta: a Magyar Honvédségnek elsődlegesen az ország védelmére kell képesnek lennie, és a haderőre vonatkozó terveket is ennek szellemében kell alakítani. Előadásában szólt a honvédség alkotmányos kötelezettségeiről, feladatairól. A honvédség mindennapos tevékenységei közül külön kiemelte a tűzszerész feladatokat, illetve az egyéb országos szintű békefeladatokat, köztük az országos szintű sugárfigyelő rendszer működtetését, illetve a légtér szuverenitásának biztosítását. Szólt a honvédség külföldi béketámogató missziókban való részvételéről, méltatva az Afganisztánban, az egyesített balkáni hadszíntéren, illetve az egyéb régiókban szolgáló magyar katonák helytállását.

Benkő Tibor szót ejtett a katonai szervezetekről és a jelenlegi struktúra fő elemeiről, illetve az elmúlt egy év változásairól. Utóbbiak közül külön hangsúlyozta a Honvéd Vezérkar újjászervezésének, az önkéntes tartalékos rendszer változásainak, az MH Ludovika Zászlóalj megalakulásának, illetve a Honvéd Koronaőrség megalakulásának jelentőségét.

 
1595920989
 
1595920990

 Fotó: Dévényi Veronika