Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A honvédség is készül az árvízvédelmi feladatokra

Szöveg: Szűcs László |  2010. március 2. 9:01

Az észak-magyarországi folyókon levonuló „kisebb” árhullámokat leszámítva jelenleg nincsen árvízvédelmi készenlét Magyarországon. Az MH Műveleti Központ illetékesétől a honvedelem.hu megtudta: a Magyar Honvédség kijelölt erői felkészültek az esetleges árvízi segítségnyújtásra.

A tavaszi hóolvadás gyakran okoz árvízvédelmi veszélyhelyzetet Magyarországon. Árvizek esetén nem ritka, hogy a Magyar Honvédség katonáinak is közre kell működniük egy-egy veszélyhelyzet megelőzésében, a kialakult katasztrófahelyzet következményeinek felszámolásában. Legutóbb négy évvel ezelőtt, 2006 tavaszán, közel két hónapon keresztül segítettek a katonák az árvízvédelemben a Duna, a Tisza, a Körösök, a Hernád és a Sajó mentén.

1595897744
A február második felében elkezdődött olvadás miatt mindeddig még nem alakult ki komoly árhullám egyik magyarországi folyón sem. Bár az elmúlt héten, az észak-magyarországi folyók vízszintje hirtelen megemelkedett, a vízügyi szakemberek mindenütt kezelni tudták a helyzetet. Jelenleg a Zagyván, és a Sajón hétvégén lehullott csapadék következtében III. fokú készenlétet elérő vízszint okoz problémát. Szerencsére ez az árhullám már levonulóban van.

A Magyar Honvédség kijelölt erői felkészültek az esetleges segítségnyújtásra – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Borsos József mérnök alezredes. Az MH Műveleti Központ Válságkezelő, Elemző és Értékelő Osztály megbízott vezetője hozzátette: a Magyar Honvédség alapvetően az árvízi védekezésre koncentrál, hiszen a belvíz elleni küzdelem elsősorban az Önkormányzati Minisztérium, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, illetve a vízügyi szakemberek feladata.

A műveleti központ kidolgozott egy elgondolás-tervezetet, amely tartalmazza a védekezésbe bevonható erők listáját is – árulta el Borsos alezredes, hangsúlyozva: a tervezetben szerepel, hogy felkérés esetén a védekezési munkálatok során első lépésként közel ezer katonát tudna biztosítani a Magyar Honvédség az előírt normaidők betartásával. A különféle munkacsoportok között megtalálhatók a védelmi és romeltakarító; a vízi szállító, a nehéz földmunkagép és romeltakarító; a könnyű földmunkagép és romeltakarító; a légi; a búvár; az egészségügyi; valamint a személyszállító csoportok is.

– Jelen pillanatban nem látszik annak veszélye, hogy komolyabb árvízvédelmi helyzet alakulna ki Magyarországon. Legalábbis ez a vízügyi szakemberek véleménye az ismert előrejelzések alapján. Persze ez még változhat, hiszen négy évvel ezelőtt is, gyakorlatilag egyik napról a másikra alakult ki katasztrófahelyzet a nagyobb folyók mentén. Mindenesetre mi arra készülünk, hogy az árvízvédelmi munkálatok során igénylik a Magyar Honvédség segítségét – árulta el Borsos József.

1595897744
 

Az árvízvédelmi munkálatokra készülve megtervezték azt is, hogy a segítségnyújtásra bevetett állományt mely laktanyában lehetne elszállásolni – tette hozzá a műveleti központ megbízott osztályvezetője. Elsősorban a Tisza közelében fekvő helyőrségek, vagyis Debrecen, Szolnok és Szentes jöhetnek számításba. Természetesen olyan eset is előfordulhat, amikor ezek az úgynevezett bázislaktanyák messze esnek a munkálatok helyszínétől. Ilyenkor a védelmi igazgatás szervezetei – vagyis a HM Védelmi Hivatal és a megyei Védelmi Bizottságok titkárai – segítségével a katonákat művelődési otthonokban, tornatermekben helyezik el. Ez történt egyébként 2006-ban, a Körösök mellett kialakult katasztrófahelyzet elhárításakor is.

Megtudtuk: a Magyar Honvédség alakulatai úgy készülnek, hogy katasztrófavédelmi alkalmazásukkor munkacsoportjaikat saját maguk látják el. Éppen ezért az esetleges kirendelések esetén minden munkacsoport biztosítására egy-egy egészségügyi és logisztikai biztosító csoport is elhagyja a laktanyát.

1595897745
 

Fotó: Szűcs László