Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A köztársasági elnök fogadta a NATO-főtitkárt

Szöveg: honvedelem.hu / keh.hu |  2011. február 25. 13:15

Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke február 25-én, pénteken délelőtt a Sándor-palotában, udvariassági látogatáson fogadta Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárt. Az észak-atlanti szövetség főtitkára az Európai Unió védelmi minisztereinek informális tanácskozására érkezett Magyarországra.

A tárgyaláson a felek áttekintették a 2010. novemberi lisszaboni NATO csúcs eredményeit, a NATO-, illetve EU-tagságra törekvő nyugat-balkáni államok kilátásait, valamint az arab-világban zajló eseményeket.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett a NATO-tagságból adódó kötelezettségei teljesítése mellett, és abban érdekelt, hogy egy erős Magyarország legyen az egész észak-atlanti térség békéjét és biztonságát szavatoló, erős NATO tagja.

A köztársasági elnök tájékoztatta a főtitkárt a pápai légi bázison tett csütörtöki látogatásáról, ahol megismerkedett a Stratégiai Légiszállítási Képesség Programmal. Mint mondta, ez a projekt kitűnő példája a többnemzeti együttműködéssel megvalósuló képességfejlesztésnek, mely mellett Magyarország elkötelezett.

A főtitkár kifejezte köszönetét Magyarország hozzájárulásáért a NATO műveleteihez, és kifejtette, hogy budapesti látogatásának célja, hogy az EU védelmi minisztereivel előmozdítsa a NATO-EU együttműködés gyakorlati megvalósulását.

 
 

 
 Fotó: Galovtsik Gábor