Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A legrosszabból a legjobbat

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: Rácz Tünde |  2023. április 6. 14:57

Harmadik hetéhez érkezett a sisakos munkabúvár tanfolyam, amit a szentesi MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred katonabúvárai vezetnek. A háromhetes kurzus utolsó periódusában az eddig zártvízi, medencei körülmények között elsajátított ismereteket valós, élővízi körülmények között próbálhatták ki a résztvevők.

A tanfolyamot bemutató korábbi, első tudósításunk ott ért véget, hogy a képzésen résztvevők már komplex feladatokat hajtottak végre a szentesi alakulat búvár kiképzőbázisán. Ottjártunk után még azon a héten megkezdődött az élővízi kiképzés, ami még most, a felkészítés harmadik hetében is zajlik.

Ezúttal Hejőkeresztúrhoz közeli Debreczeni-tó partján található vitorlás camping területén találkoztunk a katonabúvárokkal. Bár újfent komplex feladatvégrehajtásra készültek, az időjárási körülmények közel sem voltak ideálisak. Az eredeti tervek szerint ugyanis a munkabúvárok KD-84 típusú könnyű deszantátkelő csónakok fedélzetéről vetették volna magukat vízbe, majd víz alatti vészhelyzetet imitálva, önmentést hajtottak volna végre ugyanezen csónakok fedélzetét megcélozva. Az orkán erejű jeges szél azonban olyannyira felkorbácsolta a tó állóvízét, hogy e kicsiny vízijárművek működtetése kockázatossá vált.

A zord körülmények azonban korántsem jelentettek megalkuvást, a katonabúvárok azonnal alkalmazkodtak a helyzethez, s mint Kovács János Richárd törzsőrmester, műszaki felderítő rajparancsnok fogalmazott, igyekeztek a legrosszabból a legjobbat kihozni. A felszerelésüket szállító teherautó zárt platóját búvárkonténerré alakították, vagyis ide helyezték el és innen működtették a merülők számára létfontosságú berendezéseket, amelyek mind a sűrített levegőt, mind pedig a kommunikációt biztosítják a merülők és biztosítók között.

RT1_3356

Bár a feladatok egy részét így is végre tudták hajtani, a huszonhét méteres mélységig ereszkedőknek az időjárás éppen elég kihívást hozott, hiszen a tengerparti látványokat idéző hullámverés még méterekkel a vízfelszín alatt is éreztette a hatását. Ezt egészítette ki a kavicsos, gyorsan és nagy szögben mélyülő vízfenék, amely kapcsán Kovács törzsőrmester megjegyezte, hogy a lejtés befelé haladva nem jelent különösebb akadályt, a part felé haladva azonban komoly erőfeszítésbe kerül a visszajutás. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy egy ötven centiméteres előrehaladás során húsz centimétert visszacsúszik az ember. A biztosító búvárokon túl minden esetben két munkabúvár hódította a meg az öt fokos vízközeget könnyűre, illetve nehézre szerelt felszereléssel. Míg utóbbi „csak” sétálva képes közlekedni a vízfenéken, előbbi a látszólag súlyos szerelés ellenére is képes úszva haladni.

RT1_3708

A tanfolyamot záró értékelésre vonatkozó kérdésemre Kovács János Richárd törzsőrmester elmondta, hogy a három hét során folyamatosan figyelik a felkészülők teljesítményét, honnan-hova jutnak el, hogyan teljesítenek a feladatok során. Örömmel számolt be arról is, hogy a mostani felkészítésen résztvevők nagyon gyorsan fejlődnek, érezhetően egyre gördülékenyebben hajtják végre a feladataikat és nem utolsó sorban, különösebb gondolkodás nélkül tudnak már akár egymás helyébe is lépni. A gyakorlati feladatokat végül írásbeli és szóbeli vizsga zárja.

Kapcsolódó cikkek
buvar - nyito

Nehéz a dolga a katonabúvárnak

2023. március 28. 7:28