A legtávolabbi járásban

Khost területét a Hindikus-hegység nyugati nyúlványának háromezer méter magas hegycsúcsai, és az általuk körülzárt termékeny medencék, folyóvölgyek jellemzik. Megközelítése az embert és a technikát egyaránt próbára tevő magashegyi hágókon, az évezredek során kitaposott szűk hegyi utakon és folyómedreken keresztül lehetséges. Manapság természetesen már teher-, és személygépjárművek is közlekednek – a szamarak és a lovak mellett – a kanyargós és igen meredek szerpentineken. A körülmények igencsak próbára teszik a harcjárművezetők képességeit, a géppuskások fizikai állóképességét, akik esetenként 6–8 órán keresztül teljes felszerelésben állnak a toronyban, a 40 Celsius-fokos tikkasztó hőségben.

A sivár, kősivatagos hegyeken átjutva tűnik csak elő a központi régió, a zöldellő mezőgazdasági területek által övezett Khost település, mely szokatlan látvány, a kopár afganisztáni táj színeihez szokott ember szemének. A területen intenzív földművelés folyik, változatos növénykultúrával. Megtalálhatóak itt a kalászos növények – búza, rozs, árpa – mellett a kukorica és a dinnyeföldek, valamint a telepített gyümölcsösök is.

A megérkezést követően a magyar katonák feladata a járás feltérképezése volt. A járási elöljárókkal szervezett találkozókon és a helybéli emberekkel lefolytatott beszélgetések alkalmával rengeteg hasznos információt gyűjtöttek a katonák a lokális viszonyokról, a központi kormányzat és az ISAF elfogadottságáról, a járás vezetőiről és az infrastrukturális állapotokról.