Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint ötvenezer bevetést hajtott végre egy év alatt a NATO légiereje Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. augusztus 16. 7:01

Több mint ötvenezer légi bevetést hajtottak végre a NATO vezette nemzetközi erők Afganisztánban az utóbbi egy évben – közölte a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) egyik szóvivője augusztus 15-én, hétfőn Kabulban.

„Az elmúlt egy évben az ISAF légiereje több mint 50 ezerszer került bevetésre rotációs rendszerben. A bevetések során összesen három gép tűnt el az ellenséges tevékenység következtében, ebből egy veszteség a múlt héten ért minket" – mondta Carsten Jacobson dandártábornok az ISAF szokásos heti sajtótájékoztatóján.

A több mint 50 ezer bevetésből valamivel több mint 2800 olyan akciót hajtottak végre, amelyek során elfogtak, vagy megöltek tálib vezetőket.

Az Afganisztánban több mint 120 ezer katonát állomásoztató amerikai hadsereg a terrorellenes háború kezdete óta a múlt héten szenvedte a legnagyobb veszteséget egy nap alatt: harminc amerikai katona halt meg, amikor a tálib lázadók lelőttek egy katonai helikoptert. A támadásban hét afgán kommandós és egy afgán tolmács is meghalt.

Bár az elmúlt években közép-ázsiai ország egyes területein sokat fejlődött a közbiztonság, főként a törzsek lakta hegyvidékeken továbbra is rendszeresen követnek el öngyilkos merényleteket a lázadók, és mindennapos a NATO-katonák meggyilkolása is. Hétfőn három, egyelőre ismeretlen állampolgárságú NATO-katona halt meg Kelet-Afganisztánban pokolgépes robbantásban.

Az ISAF az afgán biztonsági erőkkel együttműködve sikereket is aratott hétfőn: 20 tálibot megöltek, egyet megsebesítettek, 17-et pedig őrizetbe vettek összesen 13 akció során.