A Ludovika Akadémia ellenforradalmi felkelésére emlékeztek

A Ludovika Akadémia ellenforradalmi felkelése a Tanácsköztársaság ellen szervezett legjelentősebb ellenforradalmi kísérlet volt 1919. június 24-én. A Tanácsköztársaság kikiáltásával a hatalom a Kommunisták Magyarországi Pártja kezébe került, a lakosság bénultan vette tudomásul a vallási és nemzeti intoleranciát, a vallásellenességet, az internacionalista eszme sulykolását és a gátlástalan terrort. Ebben a helyzetben zajlott le a legszervezettebb és legjelentősebb kísérlet a magyarországi proletárdiktatúra megbuktatására – mondta ünnepi beszédében Balla Tibor ezredes.

Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar kutatópofesszora szólt az ellenforradalom vezéralakjáról Lemberkovics Jenő századosról, a szervezkedés „szürke eminenciásáról” Hőnig Vilmosról és az ellenforradalom fő szervezőjéről Bartha László őrnagyról, aki az Akadémia tanári karát és mintegy 300, 18-20 éves akadémikust bírt rá a fegyveres felkelésre, amelynek célja a Ludovika Akadémia épületének védelme és a kommunikációt biztosító József-telefonközpont megszállása volt. Lemberkovics a fegyveres felkelés célját a kommunisták megbuktatásában és Haubrich József népbiztos, a IV. hadtest parancsnoka és Budapest városparancsnoka vezetésével a nemzeti érzelmű szociáldemokraták hatalomra juttatásában jelölte meg. A ludovikások végül egy napig tartottak ki, majd felhagytak az ellenállással.

Az akadémia védelme során az intézmény két tanára, Karátson István százados, Erődy Ödön tartalékos főhadnagy és Pogány Jenő II. évfolyamos akadémikus vesztette életét. Lemberkovics Jenőt elfogása után a Vörös Őrség egyik politikai biztosa sebesítette meg három lövéssel, ő a kórházban halt bele sérüléseibe, míg Mildner Ferenc századost, a Ludovika lovaglótanárát Kun Béla parancsára a Duna partján gyilkolták meg. A további vérengzést Guido Romanelli alezredes, az antant Magyarországra küldött megbízottjának erélyes közbelépése akadályozta meg.

A felkelés vértanú hőseinek neve a Ludovikán emelt emlékoszlopon olvasható, amelynek eredetijét a történtek után egy évvel, 1920-ban, a trianoni békediktátum aláírása után 20 nappal avatták fel. Az emlékoszlopot 1945 után politikai okokból eltávolították, az események centenáriumán azonban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elkészíttette hiteles másolatát, amely ma is látható a Főépület mögött, az Orczy-kertben. „Az emlékmű a ma élő fiatal nemzedékeknek és egyetemünk hallgatóinak fontos üzenetet közvetít. Legfőképpen azt, hogy óriási erkölcsi erővel, bátorsággal, kitartással, elszántsággal, nemzeti elkötelezettséggel, áldozatvállalással és az igaz ügyért való önfeláldozással egy maroknyi kisebbségnek is sikerülhet felvenni a küzdelmet a diktatúra ellen” – hangsúlyozta Balla Tibor ezredes.

Az ünnepi beszéd után állami és egyetemi vezetők, valamint a Magyar Honvédség Parancsnokságának képviselői megkoszorúzták az emlékoszlopot. Koszorút helyezett el Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára, Koltay András, az NKE rektora és Pohl Árpád dandártábornok, az NKE HHK dékánja, valamint Rozs József honvéd tisztjelölt, a Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke. Szintén elhelyezte az emlékezés virágait Somogyi Ákos, a Miniszterelnökség főosztályvezetője, Schmidtné Makray Katalin zászlóanya, illetve Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Transzformációs Parancsnokság parancsnoka és Sári Szabolcs ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka. Az ünnepség a Magyar Takarodó hangjaival zárult.