Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezüst Lándzsa vezetői szemmel

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. december 18. 10:08

Az Ezüst Lándzsa komplex harcászati gyakorlatot látogatta meg Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa december 16-án. A gyakorlat az Acélkocka Altisztképzésben résztvevő katonák rajparancsnoki szintre történő felkészítő rendezvénye.

1596073898

Az ottléte során a rangidős altiszt tájékoztatást kapott az MH Altiszti Akadémia, Ideiglenes Kiképző Zászlóalj vezetésétől a gyakorlat jelenlegi helyzetéről, valamint a felkészülés és végrehajtás tapasztalatairól. Ezt követően meglátogatta a gyakorlat vezetési pontját, a katonák elhelyezési körleteit és megtekintette a végrehajtás különböző fázisait.

Kriston főtörzszászlós elmondta: „A zászlóalj vezetése, a kiképző állomány felkészült, a kiképzendők pedig motiváltan hajtják végre a feladataikat, így azt gondolom, hogy a gyakorlat az előzetes célkitűzéseknek megfelelően halad." A kiképzendőkkel történt beszélgetés során az katonák megelégedéssel nyilatkoztak a digitális katona felszerelésről, meglátásuk szerint nagyban hozzájárul a feladataik sikeres teljesítéséhez.

1596073898