Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A magyar katonák eredményesek a nemzetközi megmérettetéseken”

Szöveg: Balatoni Kitti |  2021. december 23. 17:15

Hazánk és a Magyar Honvédség békefenntartásban betöltött szerepéről beszélt Gergely Péter ezredes, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Hadműveleti Csoportfőnökség, Nemzetközi Műveletek Főnökség főnöke a Spirit FM „Katonadolog” című műsorában, december 23-án, csütörtökön.

Gergely Péter ezredes elmondta: jelenleg a Magyar Honvédség állományából közel 900-an vesznek részt misszióban, összesen 10 országban, Európában, Afrikában és Ázsiában egyaránt. A katonák 13 műveletben teljesítenek szolgálatot. Hozzátette: alapvetően négyféle műveletet különböztetnek meg. „A különböző missziókban valamelyik nemzetközi szervezet irányítása alatt jelenünk meg, amelyik lehet a NATO, az Európai Unió vagy az ENSZ, illetve lehet koalíciós művelet” – mondta.

A NATO kötelékében Koszovóban is teljesítenek szolgálatot magyar katonák. „Koszovó kiemelt jelentőségű terület számunkra, hiszen a Nyugat-Balkán biztonsága és stabilitása hazánk számára elsődleges prioritású. Az idei év különösen fontos, hiszen október 15-től magyar tábornok tölti be a KFOR parancsnoki beosztását. Ez az első alkalom, amikor egy önálló NATO-művelet parancsnoki beosztását Magyarország biztosítja” – emelte ki az ezredes, majd további missziókat is megemlített. „Az Európai Unió irányítása alatt álló egyik legjelentősebb misszióban, Bosznia-Hercegovinában, az ALTHEA-műveletben több mint száz fős kontingens vesz részt, ahol a művelet parancsnokhelyettesi beosztását magyar tábornok tölti be” – mondta az ezredes, aki azt is elárulta, miért fontos a Magyar Honvédség számára a missziókon való részvétel.

„Egyrészt nemzeti érdek, másrészt a honvédségnek és a katonáknak is fontos, hiszen rengeteget fejlődhetnek általa. A műveleti területen megszerzett tapasztalatokat itthon a saját képességeik fejlesztésére tudják fordítani. A magyar katonák eredményesen hajtják végre a feladataikat a nemzetközi megmérettetéseken” – hangsúlyozta. Hozzátette: a magyar katonák megfelelő felkészítést kapnak és nemzetközi szinten elismertek. „Lehetőségem van időnként meglátogatni a missziókat és mindenhol azt tapasztalanom, hogy kölcsönös elfogadottság van a felek részéről” – árulta el.

spirit fm - Gergely Péter ezredes

Az ezredes arról is beszélt, milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki misszióban szeretne szolgálatot teljesíteni. „Az adott műveleti területre és beosztásra vonatkozó követelményeknek meg kell felelni. A jelentkezési követelmények bárki számára elérhetőek, ezek tartalmazzák a nyelvi, szakmai, iskolázottsági, egészségügyi és fizikai feltételeket is. Általában önkéntes alapon történik a jelentkezés, de a törvény lehetővé teszi azt is, hogy legalább fél évre parancs alapján vezényeljenek egy katonát misszióba” – tette hozzá. Azt is elmondta: a kötelező hat hónap után lehetőség van további fél évet is vállalni, amelyet bizonyos kulcsbeosztások esetében érdemes megtenni.

Az ezredes a missziók veszélyeiről is beszélt, amelyek műveleti területenként változók. Ezeket a művelet előkészítésekor mérik fel. A külszolgálatot teljesítő katonáknak az is kihívást jelenthet, hogy nemzetközi környezetben mérettetik meg magukat, ahol a mindennapokban idegen nyelven kommunikálnak, emellett kiválóan kell teljesíteniük a feladatokban és legalább fél évig távol élnek a szeretteiktől. Az ünnepi időszak sűrű a katonák számára, ezért a katonai és politikai felsővezetés igyekszik segíteni. „A hagyományok szerint dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a parancsnoki állomány meglátogatja a kontingenseket. Ez idén is így lesz, illetve biztosítunk lehetőséget ahhoz, hogy legyen egy hely, ahol össze tudnak gyűlni a katonák, emellett internet elérhetőség is van a szeretteikkel való kapcsolattartásra” – emelte ki az ezredes.

Gergely Péter azt is elmondta, mik azok a tulajdonságok, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy katona jól teljesítsen misszióban: „Fontos, hogy kellően rugalmas és magabiztos legyen, jól tudjon alkalmazkodni, feltalálja magát idegen környezetben és jó szakma háttérrel rendelkezzen” – árulta el. Hozzátette: a műveletekben való részvétel szakmai kihívás, amelyben távoli országokat, idegen kultúrákat és más nemzetek katonáit ismerhetik meg a szolgálatot teljesítők.

CímkékKatonadolog