Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A mai napig éles műveleteket hajtanak végre

Megemlékezés és koszorúzás a tűzszerészek napján

Szöveg: Szűcs László | Fotó: a szerző felvételei |  2023. szeptember 28. 19:31

„A tűzszerész történelem kezdete összefonódik a második világháború magyarországi befejezésével, hiszen az ország életének újraindításához nélkülözhetetlen feltétel volt a robbanóeszközökkel szennyezett területek megtisztítása a világégés szomorú örökségétől” – fogalmazott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese a tűzszerészek napja alkalmából Budapesten tartott megemlékezésen, szeptember 28-án, csütörtökön.

A Honvédelmi Minisztérium Kapisztrán téri objektumának díszudvarán megtartott rendezvényen a honvédelmi tárca államtitkára kiemelte: hetvennyolc esztendővel ezelőtt, 1945. szeptember 28-án alakult meg Magyarországon az első aknakutató egység, amelynek emlékére a mai a tűzszerészek napja. „Az önök feladata azonban még ma is tart, hiszen még mindig éles műveleteket hajtanak végre nap mint nap, a magyar polgárok biztonságának érdekében” – mondta a miniszterhelyettes, hozzátéve: a Magyar Honvédségnek szüksége van modern, 21. századi high-tech felszerelésre, de a nemzetnek szüksége van hazáját szerető, elhivatott, erős lelkű és akaratú, jól kiképzett katonákra is.

DSC_6585

Lengyel László ezredes, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnoka megemlékezésében úgy fogalmazott: elismerés illeti a mindenkori tűzszerész katonákat azért az áldozatkész tevékenységért, amit vállaltak és amelynek következményeképpen elmondható, hogy mintegy százezer hektárnyi, korábban veszélyes eszközökkel szennyezett terület vált biztonságossá az elmúlt közel nyolc évtized során.

„Önök és tűzszerész, illetve aknakutató elődeik, mintegy húszmillió aknát, légibombát, tüzérségi gránátot és harmincezer tonnányi lőszert semmisítettek meg együtt, egymást váltva, generációról generációra” – tette hozzá az ezredes.

A rendezvény résztvevői – többek között dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnökének képviseletében Apáti Zoltán dandártábornok és Hajnal István ezredes, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnokhelyettese - megkoszorúzták az épület falán elhelyezett, a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt tűzszerészek emléktábláját, illetve elhelyezték az emlékezés virágait a 2006-ban hősi halált Kiss Róbert alezredes emlékfájánál is.

A tűzszerészek napja alkalmából rendezett ünnepség a vár alatt, a Logodi utcában található tűzszerész emlékműnél folytatódott és koszorúzással ért véget.