Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A misztika mindig a zene megfejthetetlenségében rejlik”

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: archív |  2022. november 16. 17:46

„Misztikus utazás a zene világába címmel” tart koncertet a Magyar Honvédség Központi Zenekara november 17-én, csütörtökön, Budapesten, a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban, este fél héttől. A hangversenyről Csizmadia Zsolt ezredest, a Magyar Honvédség főkarmesterét kérdeztük.

koncert - beharangozo 01

„A misztikum valakinek félelmet, valakinek érdekességet, valakinek pedig kíváncsiságot jelent. Számomra a misztika egyenlő a megfejthetetlen varázslatossággal” – utalt a főkarmester a koncert címére.

Az est folyamán felcsendül egyebek mellett A Gyűrűk Ura zenei eposz egyik tétele, amelyet Johan de Meij írt. Ugyancsak hallható lesz Mario Bürki: A mágnes hegy című műve, valamint Rossano Galante: Aurora borealis, azaz az északi fény, amely mind-mind a misztikum világába kalauzolja el a közönséget.

„A misztika mindig a zene megfejthetetlenségében rejlik” – hangsúlyozta az ezredes, hozzátéve, a koncerten játszott etűdök bőven hordoznak magukban misztikumot. Csizmadia Zsolt elmondta: a katonazene kortalan. A csütörtök esti koncerten, ahol a főkarmester kedvenc zeneművei fognak megszólalni, mindenki meg fogja találni a számára kedves tételeket.

koncert - beharangozo 02