Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO főtitkára megdöbbent az afganisztáni mészárláson

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. március 12. 10:41

A NATO főtitkára megdöbbenését fejezte ki március 11-én, vasárnap amiatt, hogy egy amerikai katona afgán civileket lőtt le Dél-Afganisztánban.

Anders Fogh Rasmussen közleményében kijelentette, hogy mélyen elszomorították a Kandahár tartományban történtek. Egyben hangsúlyozta, minden segítséget megad John Allen tábornoknak, az afganisztáni NATO-erők parancsnokának a tények kiderítésében.

Rasmussen emellett leszögezte, a NATO eltökélt szándéka, hogy teljesíti afganisztáni küldetését, és egy erős és stabil Afganisztánt hagy maga után.

Amerikai hivatalos források szerint az elkövetőt, a hadsereg egy törzsőrmesterét, aki feltehetően egyedül cselekedett, Kandahárban tartják őrizetben. Az itteni bázison a legkevesebb öt sebesültet is ápolnak. Afgán közlés szerint a mészárlásnak 16 halálos áldozata volt, köztük 9 gyerek és 3 nő.

Az eset riasztó a NATO számára, mert vélhetően katonáinak megtorlással kell számolniuk.