Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A nehéz időkben is szövetségeseink mellett állunk!

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: archív felvétel |  2023. december 5. 15:37

Nehéz időkben is feltétel nélkül a szövetségeseink mellett állunk – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, miután Tel-Avivban találkozott Joav Gallant izraeli védelmi miniszterrel december 5-én, kedden.

miniszter_archív_nyitó

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: látogatása elsődleges célja, hogy közvetlenül is kifejezze a magyar kormány szolidaritását a zsidó állammal, az októberi Hamász-terrortámadás után. Hozzátette: „eddig is és ezután is minden fórumon támogattuk és támogatjuk Izrael önvédelemhez való jogát”.

A miniszter tájékoztatott arról, hogy Joav Gallant védelmi miniszterrel folytatott tárgyalásaikon az aktuális biztonság- és védelempolitikai kérdések mellett a kétoldalú katonai kapcsolatok áttekintése, továbbá a védelmi ipar területén történő együttműködés kérdései álltak. Az egyeztetéseken részt vettek az ELBIT, a RAFAEL, valamint az IAI vállalatok vezetői is.

A látogatás során egyúttal aláírták a magyar-izraeli katonai együttműködési megállapodást (MoU), amely a két ország közötti további védelmi ipari együttműködés feltétele. Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: a magyar honvédelem egyik alapjának tekinthető légvédelem megújítása is Izraelhez köthető, hiszen a magyar kormány ehhez a méltán ismert és elismert izraeli Vaskupola radarrendszerének elemeit vásárolta meg, amelyek így – az amerikai-norvég NASAMS rakétarendszerrel együtt – alkotják Magyarország 21.századi, high-tech légvédelmi rendszerét.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye