Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Pentagon felfüggesztett egy kiképzési programot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 26. 11:36

Elrendelte a vonatkozó kiképzési anyagok felülvizsgálatát Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, miután az egyik tiszti kurzus szövegében az szerepelt, hogy az Egyesült Államok „hadban áll az iszlámmal” – jelentette be április 25-én, szerdán a Pentagon.

„A felülvizsgálat biztosítani fogja, hogy a szakmai oktatási programjaink a kultúrák iránti érzékenységet, a vallás iránti tiszteletet és intellektuális kiegyensúlyozottságot mutassanak, amelyet elvárunk a tudományos intézményünktől" – írta Dempsey a fegyveres erők parancsnokaihoz intézett levelében.

A vizsgálat azután indult meg, hogy egy katona panaszt emelt, miután részt vett egy, az iszlámról és az iszlamista radikalizmusról Norfolkban, az Egyesített Erők Vezérkari Főiskoláján tartott tanfolyamon. A kifogásolt szöveg, amely szerint „el kell ismernünk, hogy az Egyesült Államok hadban áll az iszlámmal" egyik kivetített power point-táblázatban szerepelt.

„Egyáltalán nem gondoljuk azt, hogy ez így lenne. Mi a terrorizmussal állunk hadban, különösképpen az al-Kaidával, amelynek torz képe van az iszlám vallásról" – jelentette ki John Kirby kapitány, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.

Kirby szerint Leon Panetta védelmi minisztert is „mély aggodalom" töltötte el az esettel kapcsolatban, különösen miután több mint 10 évvel az afganisztáni háború megkezdése súlyos incidensek – így a Bagramban végrehajtott koránégetés – árnyékolták be a nyugati katonák és a konzervatív muszlim ország viszonyát.

Dempsey elrendelte annak kivizsgálását is, hogy hogyan került be a Kirby által „kifogásolhatónak" és „gyújtó hatásúnak" nevezett anyag a norfolki tananyagba. A nyolchetes kurzust felfüggesztették, de az érintett oktatót azonban nem.