Mítosz és valóság: Zrínyi-Újvár története egyre világosabb

„Mítosz és valóság"  címmel a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) munkatársai – dr. Hausner Gábor alezredes, hadtörténész, dr. Négyesi Lajos alezredes, hadirégész, a HM HIM Hadszíntérkutató és Hagyományőrző Osztály vezetője, valamint Polgár Balázs régész – tudományos előadásaiból összeállított bemutatót szervezett a HM HIM Gyalókay Jenő ezredes, hadtörténész és akadémikus nevét viselő tudományos műhelye a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézettel (MTA BTK TTI) karöltve április 24-én, kedden délután a történettudományi intézet tanácstermében.

A megjelenteket Fodor Pál, az MTA doktora, az intézet főigazgatója köszöntötte, aki kifejtette, hogy e rendhagyó találkozót az egymást jól kiegészítő régészeti-történészi tudományközi és nemzetközi együttműködés szükségességére, valamint jelentőségére való tekintettel szervezték meg. E kooperáció kiváltképp indokolt egy olyan nagy jelentőségű történelmi-tudományos témával kapcsolatban, mint amilyen Zrínyi-Újvár (más néven Új-Zrínyivár).

Erről már Hausner Gábor, az ismert Zrínyi-kutató fejtette ki gondolatait, amelyek főleg levéltári kutatások nyomán kristályosodtak ki. Elmondta: ez, a költő-hadvezér-politikus Zrínyi Miklós által 1661-ben kezdeményezett palánkvár nem csupán a Mura-vidéket, hanem hazánk egészét, Erdélyt, továbbá a fő célt jelentő Bécset, Velencét, vagyis Európát fenyegető nagy oszmán hadjárat megakasztására épült, de összefüggött az akkor zajló harmincéves háborúval is.
Jelentőssé tette a kicsiny erődítményt továbbá az is, hogy előretolt helyőrségként hivatott volt elősegíteni Zrínyinek a Magyar Királyság egyesítését célzó szándékai valóra válását, valamint oltalmazni a hadászatilag, kereskedelmileg kulcsfontosságú Nagykanizsa felé vezető utat.

Zrínyi-Újvár fontosságával az oszmán szultanátus is tisztában volt − nem véletlenül tette minden béketárgyalás tárgyává, „tűrhetetlen provokáció"-nak tartva azt −, s mindvégig kitartott amellett, hogy a palánkvárat nem lehet felépíteni, mert kiszemelt helye hódoltsági terület; később az újjáépítés ellen ágált, mivel elsősorban kiváló támadási kiindulópontnak tartotta.

Mindezek dacára Zrínyi-Újvár felépült, s állta a sarat. Mi tagadás, megítélése mindvégig rendkívül ellentmondásos, hullámzó volt itthon és Európa-szerte egyaránt.

A valóság felé vezető útra elsőként Perjés Géza hadtörténész lépett. Később Bene Sándor, Szörényi László irodalomtörténészek ütöttek rést a merev hadtörténeti felfogáson.
Azután, 1996-ban Szakály Sándor (had)történész professzor hívta fel a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) figyelmét arra, hogy Zrínyi-Újvár méltó emlékhellyé válhatna. (Egyben az össz-európai örökségként létrejövő, páratlan turistaforgalmat eredményező európai végvári vonal része is lehetne.) Az egyetem nyitott volt a felvetésre: az akkor ott dolgozó Papp Ferenc alezredes azonnal megkereste a vállalkozó szellemű hallgatókat, és a rögtön csatlakozó Hadtörténeti Intézettel összefogva máig működő kutatótábort szervezett. Hamarosan bővült a kör a Somogy és Zala megyei múzeumok, a Duna-Dráva Nemzeti Park, Belezna és Őrtilos önkormányzata, valamint az ELTE és a pécsi egyetem kutatóműhelye bevonásával.

A korabeli s későbbi írásos és képi dokumentumok mélyreható forráskritikai elemzései alapján Hausner Gábor (a vele kutató Domonkos Györggyel) úgy véli: Zrínyi Miklós Raimondo Montecuccolival való vitás viszonyát, a bécsi császári udvar szerepét is újra kell értelmeznünk.

Hasonlóképpen alapos kutatómunkát, tárgyi feltárást kellett végeznie Négyesi Lajos hadszíntér- és csatatérkutató hadtörténésznek és csapatának, mivel Zrínyi-Újvár az 1664-es oszmán ostrom, majd a földdel egyenlővé tétele, később a Mura mederváltása, a szőlőművelés, majd az ’50-es évekbeli magyar Maginot-vonal építése nyomán végül eltűnt.

Zrínyi-Újvár földrajzi és hadtörténeti elhelyezkedését, formáját és szerepét – többek között Vándor László 1970-es évekbeli helytörténeti kutatásai, Hrenkó Pál kiváló helyszínrajzolatai után – nem csekély kutatómunka révén sikerült kideríteni. 2005-ben kezdődtek az első terepbejárások, majd megindult a kutatás és anyaggyűjtés. Ehhez feltétlenül szükség volt a különböző tudományágak művelőinek összefogására. A hadtörténet-kutatás, a történeti és a feltáró régészet, a történeti segédtudományok eszközeinek, módszereinek bevetésével haladtak előre a történészek s a régészek. A forráskutatás mellett alkalmaztak (ágyúgolyót, muskétagolyót, lövedékeket, fegyvereket, ólomhasábokat, repeszeket, gombokat s más tárgyakat feltáró) fémkeresést, légi fotózást, térképegybevetést, sőt digitális technikát is, hogy a forrásmunkák, a leletek, az ostromnyomok eredményeit pontosan elhelyezzék a helyszínen, azaz „belőjjék" a vár hollétét.

Kiderült: Zrínyi-Újvár hazánk mai területén állt. (Rekonstruált makettje ma a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen látható). Korabeli helyét rendkívül jól védhető s részben azzá alakított helyen határozta meg Zrínyi és hadmérnöke. A palánkvár döngölt földből, vert sárfalból (paticsból) és fából épült. Mintegy 300 végvári vitéz befogadására volt alkalmas, akik három hétig hősiesen küzdöttek az oszmán hódítók ellen.

Az írott, képi és régészeti források tükrében eltűnő mítoszok és az egyre világosabbá váló valóságelemek várhatóan ez év májusában egy tanulmánykötet formájában is közkinccsé válnak.