Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sikeres jövő közös szívügy

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2022. április 19. 19:27

Évértékelő és feladatszabó értekezleten összegezték a tavalyi év eredményeit és az idei esztendő feladatait az MH Katonai Rendészeti Központ katonái. Az április 19-én megtartott állománygyűlésen részt vett Baráth István vezérőrnagy, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka is, aki elismerését fejezte ki a szervezet működése kapcsán.

MH_KRK_évértékelő (3)

Baráth Ernő dandártábornok, az MH Katonai Rendészeti Központ parancsnoka évértékelőjében elmondta, hogy az alakulat élén eltöltött közel egyéves szolgálata során olyan vezetőket és katonákat ismert meg, akik minden kihívás és nehézség ellenére elkötelezetten, híven szolgálják hazájukat, motiváltak és méltán büszkék szakmaiságukra. „Ez nem is lehet másképp, hiszen a katonai rendészek azok a katonák, akik jó példával elöl járva ellenőrzik és ha kell betartatják a szabályokat” – jelentette ki. Azt is felidézte, hogy a katonai rendészet megújítása hat évvel ezelőtt kezdődött el, amely tendencia a mai napig töretlenül folytatódik.

Az egyes szervezeti elemek, egységek tavalyi évének elemzésekor Baráth Ernő dandártábornok többségében jóra és kiválóra értékelte a központ katonáinak munkáját. Az idei évi feladatok kapcsán általánosan aláhúzta, hogy nem csak megtartani, de fejleszteni, fokozni kell az eddig elért képességeket. A központ állománylétszámáról szólva kijelentette: a megtartás mellett a toborzásra is nagy hangsúlyt kell fektetni a jövőben. Feladatszabásában arra kérte a rendész katonákat, hogy magukénak érezve hivatásukat és a központ képességeit, fejlesszék magukat, hiszen a sikeres jövőnek közös szívügyüknek kell lennie.

MH_KRK_évértékelő (8)

Baráth István vezérőrnagy, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka beszédében rámutatott: mint a Magyar Honvédség számos alakulata számára, az MH Katonai Rendészeti Központ számára is a keleti és a déli határvédelem jelenti a legfontosabb hazai kihívást. Több – az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság vezetésére bízott - külföldi missziós szerepvállalás jövőbeni váltásait megemlítve is hangsúlyozta, hogy számít a központ katonáira és szaktudásukra.

Baráth István vezérőrnagy leszögezte, hogy bővíteni kell a nemzetközi – elsősorban V4 országokkal való - katonai rendészeti kapcsolatokat a közös tapasztalatcsere és a sokszínű kiképzés érdekében. Végezetül elmondta: a 2022-es esztendő korántsem hoz kevesebb feladatot az alakulat számára, a rendészek lelkiismeretes és elismerésre méltó szolgálatára idén is számít a Magyar Honvédség.