A szabadságharc harcászata
2007. január 1. 0:00Az 1848-49-es szabadságharc szereplőiről, eseményeiről és tanulságairól könyvtárnyi irodalom gyűlt össze, ennek a hősies önvédelmi küzdelemnek a harcászatáról azonban csak érintőlegesen, és egy-egy nagyobb ütközet elemzése során esett szó. Nem véletlen tehát, hogy a katonaberkekben érdeklődést váltott ki a jó nevű hadtörténész, Csikány Tamás alezredes Csata Komáromnál 1849. július 2-án, avagy a szabadságharc harcászata című könyve.
Közismert, hogy Komárom hatalmas erődrendszere a ’48-as szabadságharc ideje alatt rendkívüli szerepet játszott, olyan hadászati alappont volt, amely időről időre idevonzotta a szemben álló felek hadseregeit. A Duna jobb partja mentén elterülő kissé hullámos, hatalmas síkon több nagy véres csatára került sor, de ezek közül a legjelentősebb az 1849. július 2-i volt. A császári fősereg mintegy 60 ezer katonával vonult fel az Ácstól Ószőnyig ívelő félkörben a komáromi hídfővel szemben, ahol mindössze 26 ezer mindenre elszánt magyar katona sorakozott fel.
A forró júliusi nap reggelén, amikor Haynau irányításával támadásba lendültek az osztrák csapatok, senki sem gondolta, hogy a szabadságharc legvéresebb ütközete kezdődött el, amely bővelkedik majd váratlan fordulatokban és harctevékenységekben. Az ütközet reggeltől délig tartó első szakaszában a győzelem a császári seregek felé hajlott. A jobb-, illetve balszárnyon az osztrák csapatok elfoglalták Ószőnyt, illetve a monostori sáncok egy részét. (A ma is látogatható Monostori erőd akkor még nem épült fel.) Haynau ebből arra következtetett, hogy a magyar sereg ki kíván térni a döntő összecsapás elől. A csatatérre érkező Görgey nem vesztette el a fejét, és tehetséges fővezérhez méltóan ellentámadást tervezett.
Először is a Monostor nevű homokdombra sietett, hiszen itt fenyegetett a legnagyobb veszély, míg Klapka György tábornokot az Ószőny felé néző Csillagsáncba küldte, hogy irányítsa a harcot. Görgey egymás után végrehajtott ellentámadásokkal visszafoglalta a védműveket, és az elszakadni akaró császári csapatok üldözéséhez fogott. A sikeres ellentámadás váratlan lehetőséget kínált fel Görgey számára. Módja nyílt arra, hogy helyi erőfölényt létrehozva elszigetelje az osztrák I. hadtestet, és csapást mérjen rá, mielőtt az támogatást kaphatna. A magyar fővezér minden megfogható erőt Harkály-puszta felé összpontosítva megpróbálta az egyetlen lehetséges módon kivívni a győzelmet, délután azonban újabb fordulat következett be. Haynau seregének zömével ismét a harctérre érkezett. Poeltenberggel szemben a cári Panyutyin-hadosztály kezdett el kibontakozni. A magyar katonák most már háromszoros túlerővel néztek szembe. Görgey képességeit dicséri, hogy ebből a szorult helyzetből az összevont lovassággal Ács felé akart áttörni, és az ütközetet győzelemmel akarta befejezni, ám a huszárok bátor támadása sikertelen maradt, és Görgey is súlyos fejsebet kapott. A késő estig tartó csata végül a magyar csapatok visszavonulásával végződött, de az osztrák fél is táboraiba húzódott hátra, vagyis az eredmény talán döntetlen, de ha az erőviszonyokat nézzük, ez feltétlenül a magyarok számára dicséretes. Haynaunak várnia kellett azzal, hogy továbbvonuljon Pest felé.
Csikány Tamás könyvében hosszas kutatómunkája alapján részletesen bemutatja a csata helyszíneit, a szemben álló parancsnokokat, a felek erejét és harcképességeit. A komáromi csata elemzése alkalmat adott arra, hogy közelebbről is megismerjük, miként harcoltak a katonák a magyar szabadságharc csataterein, sokszor milyen emberfeletti nehézségekkel küzdöttek. A mindennapok elviselése legalább olyan nehéz volt, mint kiállni az ellenség ágyúi, puskái elé, a magyar katona, a honvéd számára azonban volt még egy támasz, amely segítségével legyőzhette a nehézségeket, a félelmét: ez pedig az, hogy hazáját, a szülőföldjét, a családját védte és mindazt, amit a forradalom hozott számára. Ebből meríthette azt az erőt, amellyel szinte hihetetlen sikereket és győzelmeket ért el 1848-ban és különösen 1849-ben. Európa két hatalmas hadseregének kellett felvonulnia ahhoz, hogy győzedelmeskedni tudjon felette.
A komáromi csatának – amelynek jelentős emberveszteségei is voltak – nincs emlékműve, csupán az 1870-ben felállított obeliszk áll az ácsi erdőben. A honvédemlékmű és környéke alkalmas lenne a közös emlékezésre.
A forró júliusi nap reggelén, amikor Haynau irányításával támadásba lendültek az osztrák csapatok, senki sem gondolta, hogy a szabadságharc legvéresebb ütközete kezdődött el, amely bővelkedik majd váratlan fordulatokban és harctevékenységekben. Az ütközet reggeltől délig tartó első szakaszában a győzelem a császári seregek felé hajlott. A jobb-, illetve balszárnyon az osztrák csapatok elfoglalták Ószőnyt, illetve a monostori sáncok egy részét. (A ma is látogatható Monostori erőd akkor még nem épült fel.) Haynau ebből arra következtetett, hogy a magyar sereg ki kíván térni a döntő összecsapás elől. A csatatérre érkező Görgey nem vesztette el a fejét, és tehetséges fővezérhez méltóan ellentámadást tervezett.
Először is a Monostor nevű homokdombra sietett, hiszen itt fenyegetett a legnagyobb veszély, míg Klapka György tábornokot az Ószőny felé néző Csillagsáncba küldte, hogy irányítsa a harcot. Görgey egymás után végrehajtott ellentámadásokkal visszafoglalta a védműveket, és az elszakadni akaró császári csapatok üldözéséhez fogott. A sikeres ellentámadás váratlan lehetőséget kínált fel Görgey számára. Módja nyílt arra, hogy helyi erőfölényt létrehozva elszigetelje az osztrák I. hadtestet, és csapást mérjen rá, mielőtt az támogatást kaphatna. A magyar fővezér minden megfogható erőt Harkály-puszta felé összpontosítva megpróbálta az egyetlen lehetséges módon kivívni a győzelmet, délután azonban újabb fordulat következett be. Haynau seregének zömével ismét a harctérre érkezett. Poeltenberggel szemben a cári Panyutyin-hadosztály kezdett el kibontakozni. A magyar katonák most már háromszoros túlerővel néztek szembe. Görgey képességeit dicséri, hogy ebből a szorult helyzetből az összevont lovassággal Ács felé akart áttörni, és az ütközetet győzelemmel akarta befejezni, ám a huszárok bátor támadása sikertelen maradt, és Görgey is súlyos fejsebet kapott. A késő estig tartó csata végül a magyar csapatok visszavonulásával végződött, de az osztrák fél is táboraiba húzódott hátra, vagyis az eredmény talán döntetlen, de ha az erőviszonyokat nézzük, ez feltétlenül a magyarok számára dicséretes. Haynaunak várnia kellett azzal, hogy továbbvonuljon Pest felé.
Csikány Tamás könyvében hosszas kutatómunkája alapján részletesen bemutatja a csata helyszíneit, a szemben álló parancsnokokat, a felek erejét és harcképességeit. A komáromi csata elemzése alkalmat adott arra, hogy közelebbről is megismerjük, miként harcoltak a katonák a magyar szabadságharc csataterein, sokszor milyen emberfeletti nehézségekkel küzdöttek. A mindennapok elviselése legalább olyan nehéz volt, mint kiállni az ellenség ágyúi, puskái elé, a magyar katona, a honvéd számára azonban volt még egy támasz, amely segítségével legyőzhette a nehézségeket, a félelmét: ez pedig az, hogy hazáját, a szülőföldjét, a családját védte és mindazt, amit a forradalom hozott számára. Ebből meríthette azt az erőt, amellyel szinte hihetetlen sikereket és győzelmeket ért el 1848-ban és különösen 1849-ben. Európa két hatalmas hadseregének kellett felvonulnia ahhoz, hogy győzedelmeskedni tudjon felette.
A komáromi csatának – amelynek jelentős emberveszteségei is voltak – nincs emlékműve, csupán az 1870-ben felállított obeliszk áll az ácsi erdőben. A honvédemlékmű és környéke alkalmas lenne a közös emlékezésre.
2004-03-01
