Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szíriai hadsereg összecsapása a katonaszökevényekkel

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 12. 13:56

A szíriai hadsereg december 11-én, vasárnap katonaszökevényekkel csapott össze, számos katonai jármű gyulladt ki. Az ország több régiójában zajló zavargásokban legalább nyolc ember halt meg – jelentették helyi aktivisták.

Első alkalommal fordult elő, hogy a Bassár el-Aszad elnök rezsimje elleni erőszakos tiltakozások a szomszédos Jordániára is átterjedtek. Szíria ammani nagykövetségét december 11-én, vasárnap reggel mintegy tucatnyi szíriai támadta meg, megsebesítve két diplomatát és négy konzulátusi alkalmazottat. Egy követségi közlemény szerint a támadók egyikét őrizetbe vették, és a jordániai rendőrség nyolc további személyt letartóztatott. A jordániai rendőrség szóvivőjét nem lehetett elérni, hogy megerősítse a követség állítását.

Ellenzéki aktivisták vasárnapi kezdettel általános sztrájkra szólítottak fel, hogy ezzel is jobb belátásra bírják a kormányt.

Bassár el-Aszad elnök eddig ellenállt a nemzetközi és arab vezetők nyomásának, és visszautasította a távozására vonatkozó követeléseket, és semmi jelét nem adta annak, hogy enyhítene a fegyvertelen tüntetők elleni erőszakos fellépésen.

Megfigyelők szerint polgárháborús állapotok fenyegetik az országot, azt követően, hogy dezertálók megalapították a Szabad Szíriai Hadsereget és egyre többször csapnak össze a kormányerőkkel.

A száműzetésben lévő Szíriai Nemzeti Tanács attól tart, hogy az Aszad-rendszer „tömegmészárlásra" készül Homszban, ahol hetek óta tart az erőszakos megtorlás. A hadsereg a hétvégén katonák ezreit és páncélozott járművek százait vonta össze a körzetben, rohamra készen.