A tavaszi hadjárat koronája: Buda a miénk!

Miután 1848 utolsó előtti napján Joszip Jellasics altábornagy súlyos vereséget mért Perczel Mór csapataira Mórnál, az országot irányító Országos Honvédelmi Bizottmány Debrecenbe tette át székhelyét. Kossuth Lajos és a magyar vezetés a kezdetektől fogva csak ideiglenes távozásban gondolkodott, és már februárban megkezdődött a császári erőkkel szembeni ellentámadás a Duna-Tisza köze földrajzi határainál. Kápolnánál és Nagykőrösnél nem jártak sikerrel a szabadságharc erői, április elejétől azonban áttörést értek el, és több ütközet során Buda és Pest vonzáskörzetébe szorították vissza az ellenséges csapatokat.

A sikeres tavaszi hadjáratot követően megszületett a döntés Buda visszafoglalásáról, amelynek elsődleges támogatója maga Kossuth volt: az elhatározásban stratégiai, külpolitikai és természetesen presztízs-szempontok is egyaránt közrejátszottak.

Buda vára az 1849-es ostrom idejére technikailag már meglehetősen elavultnak számított: a védművek állapota sok kívánnivalót hagyott maga után, elővédművek egyáltalán nem voltak, a vízellátásról mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy tökéletes, a környező magaslatokról pedig tökéletes ágyúzási lehetőség nyílt a Várhegyre. Ugyan Perczel Mór többször is figyelmeztette a hadvezetést, hogy hozzáértő védők esetén a Vár bevétele semmilyen körülmények között nem lesz egyszerű feladat, a többség viszonylag könnyű győzelemre számított. Aulich Lajos II. magyar hadteste és az Asbóth-hadosztály felsorakozott Pest alatt, miközben a további erők Buda környékén gyülekeztek, ahol a Vár parancsnoka a kiválóan képzett Heinrich Hentzi von Arthurm volt. A vezérőrnagy az előző néhány hónap folyamán jelentősen javíttatott a bástyák és a falak állapotán, és a védelmi célú tűzfegyverek számát is megnövelte.

Az ostrom május 4-én vette kezdetét, és igen tekintélyes létszámban vettek benne részt a magyar erők: Görgei összesen csaknem 26 ezer gyalogost és több mint 5 ezer huszár vezényelt a főváros alá, az egyes hadtesteket Aulich, Nagysándor József, illetve Knézich Károly vezették, a 15. hadosztály élén pedig Kmety Görgy állt. Görgei az első napon megadásra szólította fel Hentzit, és biztosította ellenségét, hogy nem fog Pest felől támadni, azonban kijelentette: amennyiben a vezérőrnagy lövetni kezdi a várost vagy kárt tesz a Lánchídban, a Vár elfoglalása után nem reménykedhetnek könyörületben. Hentzi erre nem tett ígéretet, és nem is adta meg magát.

Az első komoly ostromműveletet Kmety erői hajtották végre a vízvédművel szemben, ám kudarcot vallottak. Görgei Komáromból kért további ostromlövegeket a Vár alá, miközben május 5-étől folyamatosan zajlottak a kisebb-nagyobb összecsapások. A falakat május 16-án kezdték el lőni, és még aznap rést is ütöttek rajtuk. A magyarok először 17-én éjszaka egy úgynevezett erőszakos felderítő akció keretében próbáltak meg behatolni a Várba, ám nem jártak sikerrel.
A döntő roham végül május 21-én éjjel vette kezdetét a teljes magyar tűzerő Várra összpontosításával. A három hadtest különböző irányokból indult meg Buda ellen, Kmety pedig ezúttal tényleg elfoglalta a vízvédművet. A támadás korántsem bizonyult vér és verejték nélkülinek, de reggelre a magyarok visszafoglalták a fővárost. A csatában maga Hentzi is életét vesztette. A magyar elesettek között 368 katona neve szerepelt, és további mintegy hétszáz honvéd sérült meg az ostromban.

Május 21-ét 1992-ben nyilvánították a dicsőséges győzelem emlékére a magyar honvédelem napjává.