A Tisza két oldalán

„A szolnoki ütközetet követően az volt a kérdés, hogy a magyar sereg mikor és milyen irányból jön előre újra a Tisza mögül. A támadásra készülő magyar sereg célja kettős volt. Egyrészt szerették volna visszafoglalni a fővárost, emellett pedig felszabadítani a komáromi erődöt is. E két cél sajnos ki is zárta egymást, hiszen a főváros visszafoglalására induló hadművelet nehezen volt összeköthető a Komárom felmentését célzó támadással. Ha pedig Komárom felé indulnak el, akkor nem biztos, hogy sikerül felszabadítani a fővárost. A megoldást március elejére sikerült kitalálni, ekkor döntöttek úgy, hogy bár a főváros felé indulnak el, de ha nem sikerül egy csapással végezni az ellenséges fősereggel, akkor Komárom felé törnek előre, és átkelve a Duna jobb partjára az ellenséget a főváros feladására kényszerítik" – mondta el a honvedelem.hu kérdésére Hermann Róbert, akitől megtudtuk azt is, hogy mindez nem volt egyszerű feladat.

Az első komoly problémát rögtön a Tiszán való átkelés helyének kijelölése jelentette. Túl sok lehetőség közül nem választhattak, mivel a Tisza szabályozása abban az időben még éppen csak elkezdődött, s így a folyó partjai nagyon mocsarasak voltak. Emiatt a seregeknek a szilárd átkelőhelyeket kellett használniuk. Ilyen átkelők pedig csak Tokajnál, Tiszafürednél, Szolnoknál, vagy Cibakházánál voltak. A kápolnai csata után a tiszafüredi átkelőt az ellenséges csapatok lerombolták, s állandó megfigyelés alatt tartották. Tokaj túl északra volt, ráadásul ezen átkelve az Északi-Középhegység hegyei között kellett volna a csapatokat mozgatni. A szolnoki átkelőt pedig a március 5-i ütközet után figyelték a császáriak, így végül is a legdélebbi, a cibakházai átkelési pont mellett döntött Vetter Antal altábornagy (képünkön), a kápolnai csata után kinevezett új fővezér.

A magyar fősereg – az I., II. és III. hadtest – itt kezdte meg az átkelést március 16-án. Eközben a Görgei vezette hetedik hadtest – amely önmagában másfélszer erősebb volt, mint a többi – Tokajnál kelt át a folyón, s a haditerv szerint a Miskolc-Eger-Gyöngyös útvonalon kellett „nagy zajt csapnia" annak érdekében, hogy magára vonja a császári csapatok figyelmét.

Cibakházánál (képünkön) március 17-re átkelt a magyar csapatok utolsó katonája is, s ekkor érkezett a hír, hogy az ellenség főerőit Kecskemét és Nagykőrös között látták. Hermann Róbert szerint a magyaroknak három lehetőségük volt. Vagy összecsapnak a nagyobb létszámú és komolyabb tüzérséggel rendelkező császáriakkal, vagy északnak vonulnak Szolnokig, ahol a biztonságot jelentő tiszai átkelővel a hátukban megvárják, amíg a Görgei vezette hadtest megérkezik a fő hadszíntérre. Ez utóbbi tervnek azonban az volt a veszélye, hogy a Szolnokig való menet közben a sereget az oldalba támadás folyamatos veszélye fenyegette és ezt a kockázatot még a merészebb tábornokok sem merték vállalni. Éppen ezért a harmadik lehetőség, vagyis a Tisza mögé való visszavonulás mellett döntöttek, s egyúttal arról is határoztak, hogy egy másik, biztonságosabb átkelőt keresnek.

Hermann Róbert szerint a császári csapatok felderítése annyira nem működött, hogy a magyarok átkeléséről – megközelítőleg harmincezer emberről van szó! – egyáltalán nem szereztek tudomást. A Tisza túlpartjáról érkezett kereskedőktől hallottak arról, hogy a magyar fősereg néhány napos látogatást tett az „innenső oldalon", ám már visszatértek a túloldalra.

(Folytatjuk!)

Fotó: Archív