Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tiszta szeretet megnyilvánulása

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2022. március 18. 12:55

M. Szabó Miklós altábornagy nevét vette fel a budapesti Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus díszterme. Az ünnepélyes névadóra március 18-án került sor.

LALA1235

M. Szabó Miklós 1964-ben kezdte katonai pályáját, pár évvel később (mindössze 30 évesen) már a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (ZMKA) oktatója volt. 1977-től a Hadművészet Története Tanszék vezető-helyettese, majd 1981-től tanszékvezetője lett. 1984-től 1989-ig a ZMKA parancsnokának társadalomtudományi helyettese, utána a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola parancsnokaként dolgozott 1991-ig, 1996-ig a ZMKA parancsnoka, a jogutód megalakulása után pedig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora volt több mint egy évtizedig. Kiemelt kutatási területe a II. világháború, azon belül is annak magyarországi hadműveletei voltak. 1987-ben szerezte meg a hadtudományok doktora címet, 2001-től az Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007-től pedig rendes tagja volt.

M. Szabó Miklós 2021 márciusában hunyt el, nevét pedig számtalan tudományos munkája mellett március 18-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusának díszterme is őrzi. A névadó eseményen dr. Csikány Tamás dandártábornok, egyetemi tanár, az NKE tudományos rektorhelyettese ismertette M. Szabó Miklós életútját, méltatta tudományos tevékenységét, publikációt és a hazai tisztképzésben betöltött pótolhatatlan szerepét. Mint mondta, M. Szabó Miklós lelkiismeretes, precíz, példamutató és a végletekig következetes oktató és szervező volt, akinek halálával óriási veszteség érte a magyar tudományos életet.

LALA1274

Ifj. Szabó Miklós nyugállományú rendőr alezredes, M. Szabó Miklós fia úgy jellemezte édesapját: feladatismeret-orientált ember volt, aki a legkisebb részletekig feltérképezte az előtte álló utat, hogy aztán a legzökkenőmentesebben és céltudatosabban tudjon végigmenni azon. „Hitt abban, hogy erőfeszítései meghozzák majd a megérdemelt gyümölcsöt, de hálát soha nem várt el a munkájáért. Most azonban, ha látná, hogy imádott intézményének dísztermét róla nevezték el, boldog és büszke lenne. Ez a legőszintébb és legtisztább szeretet megnyilvánulása az emléke előtt” – mondta.

A díszteremnél elhelyezett emléktáblát dr. Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és dr. Pohl Árpád, a Honvédtisztképző és Hadtudományi Kar dékánja leplezték le.