A változó Közel-Kelet

Mint Szabóné Szabó Andrea alezredes, a kutatóhely vezetője köszöntőjében kiemelte: a szervezet a biztonsági környezet változásait figyelve, elemezve, illetve a változásokra adandó, minél rugalmasabb és gyorsabb válaszokkal segíti a döntéshozók munkáját, a tervezésben, szervezésben és a döntéshozatalban egyaránt. „A most megrendezett workshop is egyfajta platformként szolgál, ahol az érdeklődők párbeszédet, eszmecserét folytathatnak, tapasztalataikat kicserélve” -tette hozzá.

Nagyné Rózsa Erzsébet professzor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára a siíta állam, Irán stratégiai helyzetét és céljait foglalta össze. Mint hangsúlyozta: ez az immár 5 ezer éves, jelentős részben szervezett állami múltra is visszatekintő ország megkerülhetetlen, ha a Földközi-tenger keleti medencéjét érintő proxyháborúkról van szó. Irán az 1979-es forradalom óta számít az Amerikai Egyesült Államok egyik legfontosabb ellenségének, s emiatt elsődleges és másodlagos - azaz az Iránnal üzletelő külföldi vállalkozásokat érintő - szankciócsomagok vannak érvényben vele szemben. A professzor hangsúlyozta, hogy az ország vezetése számára komoly figyelmeztetés volt az afganisztáni, majd az iraki művelet, amelyek során az Egyesült Államok mindkét ország kormányát megdöntötte – hiszen folyamatosan hasonló „rendszerváltó” üzenetek hangzanak el Iránnal kapcsolatban is. Az előadó emellett kitért a Hezbollah elmúlt időszakokban megfigyelhető irányváltására is, valamint kiemelte Irán és Törökország évszázados status quo-helyzetét is.

Egeresi Zoltán, a NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos munkatársa Törökország változó külpolitikai érdekeit és gondolkodásának állandó elemeit mutatta be. Mint hangsúlyozta: az Ahmet Davutoğlu nevével fémjelezhető török aktivista külpolitika alapelve azt is jelenti, hogy aktívan részt kell venni a közel-keleti folyamatokban, azok irányításában is. A kutató hangsúlyozta, ennek fontos eleme, hogy elfogadják: Törökországnak van mondanivalója és azt ki is kell fejteni. Ebben időnként a fegyverek is szerepet kapnak, hiszen a török kormány határozottan a szíriai elnök, Bassár el-Aszad megbuktatását tűzte ki stratégiai céljául az „arab tavasz” során. Ezt azonban nem sikerült elérnie, sőt, a 2011-et megelőző, kifejezetten a békés kapcsolatok kiépítésére alapuló szomszédságpolitikát felváltotta a „csak probléma mindenkivel”. Ez egyfajta kényszerpályát is jelentett, amely - többek között - a török-orosz politikát is érintette, főleg az orosz légierő egy támadógépének 2015 novemberi lelövését követően. Mint Egeresi Zoltán elmondta: 2016-ot követően egyfajta militarizálódás is megkezdődött Törökországban, de ezt jelenleg az egyre nagyobb belső gazdasági nehézségek erősen akadályozzák.

Kis-Benedek József, a Milton Friedman Egyetem magántanára a térség egyik meghatározó állama, Izrael és a Közel-Kelet védelmi és katonai kérdésével foglalkozott. Mint rámutatott, Izrael hosszú határvonallal és a stratégiai mélység hiányával rendelkezik, így a védelem megszervezése igen nagy nehézségekbe ütközik. Ráadásul csupán a térség két országával, a szomszédos Egyiptommal és Jordániával kötött békeszerződést. „Izrael és Törökország viszonya kiemelten fontos” - emlékeztetett a kutató, hiszen a korábbi, 2006 előtti szoros együttműködés például megnyitotta a török légteret Izrael légiereje előtt. „Ma már azonban nem valószínű, hogy egy esetleges Irán elleni támadásnál ugyanezt a műveleti szabadságot élvezzék az izraeli repülőgépek” - tette hozzá Kis-Benedek, aki leszögezte: az ország számára továbbra is nagyon fontos biztonságpolitikai veszélyforrás az iráni rakéta- és nukleáris fejlesztési program, mely azonban kezelhető. A fő fenyegetést jelenleg egy esetleges, az ország északi részét érintő háború, az országot érintő belső feszültségek, így a vallásos és nem vallásos lakosság közötti problémák, a menekültkérdés vagy éppen a zsidó és az arab népesség demográfiai adatai által alátámasztott kihívások (így például a „kétállami megoldás” bukása után felmerülő, a szavazati joggal összefüggő kérdések) jelentik.