Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A végzett kadétok jelentős része a honvédelmi pályát választotta

Hajdúdandár elsőség a Szemere Miklós lövész csapatversenyen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Rácz Tünde archív felvétele, Derencsényi István / MTI |  2024. január 25. 18:52

A kadétképzést elvégzett középiskolás diákok jelentős része, átlagosan hatvan százaléka a honvédelmi pályát választotta – mondta Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke január 25-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Újfehértón.

DDERI20240125011 másolat

Simicskó István a helyi honvédelmi sportközpontban megrendezett Szemere Miklós lövész csapatverseny döntőjének eredményhirdetésén arról beszélt, 2010-ben mindössze 17 tartalékos katona szolgált a Magyar Honvédségben és az országban egyetlen katonai középiskola sem működött, jelenleg viszont csaknem tízezer kadét tanul a középiskolás korosztályban, két évfolyamuk pedig már elvégezte a tanulmányait.

Ez egy óriási eredmény – erősítette meg a sportszövetség elnöke, hozzátéve, a toborzásban jelentős segítséget jelent a honvédség számára a kadétképzés. Simicskó István elmondta, a sportszövetség továbbra is szeretné segíteni a Magyar Honvédséget ebben a feladatellátásban. A köztestületként működő szervezet 497 tagszervezettel rendelkezik és mintegy kétszázezer embert tud megszólítani.

A lövészverseny döntőjén tizenkét csapat versenyzett, a kadétok mellett a honvédség, a rendőrség és a katasztrófavédelem szakemberei is számot adhattak lövésztudásukról. Az első helyet az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár csapata szerezte meg.

DDERI20240125012