Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A zene nyelvét mindenki megérti

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Kormány Gábor |  2023. május 28. 16:18

A Tatai Patara Fesztivál részeként tizennegyedik alkalommal rendeztek Regionális Katonazenekari Fesztivált május 27-én, szombaton, a város főterén.

A katonazenekari fesztiválon négy katonazenekar – az MH Szentendre Helyőrség Zenekar, az MH Budapest Helyőrség Zenekar, az MH Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar, valamint az MH Tata Helyőrségi Zenekar − zenészei sorakoztak fel.

„A civil társadalom felé a legjobb összekötők a katonazenekarok, hiszen a zene nyelve az, amely összehozza az embereket” – hangsúlyozta nyitóbeszédében Bozó Tibor altábornagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója. Hozzátette: külön öröm az, hogy a katonazenészek nemcsak a katonazenét ismerik, hanem a világ repertoárját is hazánkba hozzák. Kitért arra is, hogy a katonazenészek nemcsak a művészetekben járatosak, hanem a haza védelmére felesküdött katonák.

„Idén 175 éve szolgálja a magyar emberek és Magyarország békéjét, biztonságát a Magyar Honvédség, ez köszönjön vissza a mai produkciókban is” – emelte ki Bozó Tibor altábornagy.

Az együttesek bevonuló és a fesztivált megnyitó zenei produkciója után a négy zenekar ismert katonadalokkal és indulókkal kápráztatta el a közönséget.

Kapcsolódó cikkek
patara_index

Idén is durrant a patara

2023. május 28. 16:03