Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adományok a rászorulóknak

Szöveg: Dr. Láda Mónika főhadnagy |  2010. december 30. 9:26

Ásványvizet, tartós élelmiszert és használt, de még jó állapotban lévő ruhát adományozott a MH KFOR Kontingens CIMIC-csoportja azoknak az árvíz sújtotta családoknak, akik a felelősségi körzetükbe tartozó Gjakove/Dakovica járásban laknak.

A novemberi nagy esőzések miatt családok tucatja veszítette el otthonát, értékeiket. Szeptemberben a Koszovóban szolgáló állomány gerincét adó MH 5. Bocskai István Lövészdandár, a kontingens CIMIC-csoportjának kezdeményezésére gyűjtést szervezett a rászoruló koszovói családok részére. A felhívás hatására a dandár három helyőrségében: Hódmezővásárhelyen, Debrecenben és Hajdúhadházon megmutatkozott, hogy milyen sok a segíteni akaró ember. A gyűjtéshez csatlakozott a HM Katolikus Tábori Püspökség és a Helvéciai Katolikus Egyház közösség is.

Az adományok ünnepélyes átadásán részt vett Bedri Cahani katasztrófavédelmi igazgató, aki beszédében megköszönte a magyar adományt, annak a széleskörű társadalmi összefogásnak az eredményét, amely lehetővé tette az árvízkárosult családok támogatását.

1595912125
 

Fotó: A szerző felvételei