Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyújtunk, Atyám?

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. december 30. 11:28

Nem az én feladatom eldönteni, hogy ki mikor kezd el hinni, vallásossá válni. Nekem egy misszióban nem az a célom, hogy javítsam a keresztelési statisztikánkat. Az a legfontosabb, hogy a tábori lelkész mindig legyen együtt a katonákkal. Ha bajban, bánatban ott áll a katona mellett, akkor a katona elvárja őt örömében is – vallja Takács Tamás alezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze.

De hogyan lesz valakiből tábori lelkész? Például úgy, hogy jelentkezik kispapnak, de még tanulmányai megkezdése előtt bevonultatják másfél éves sorkatonai szolgálatra, a Lentiben található gépesített lövészezredhez. 1984-et írtunk ekkor. Takács Tamás alezredes tehát az uniformist hamarabb ismerte meg, mint a reverendát, és csak tíz év egyházmegyei szolgálat után, 2000-ben ötvözte a két hivatást, és lett tábori lelkész a Magyar Honvédségben.

A beilleszkedés egyáltalán nem esett nehezére, mert mint mondja: már nagyon jól ismert egy másik hierarchikusan felépített szervezetet. Ráadásul mindig benne volt habitusában a katonai életforma.

A teljes cikket a Magyar Honvéd magazin január 6-án megjelenő új számában olvashatják!