Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán búcsúzott a hősi halottól

Szöveg: Solymosi Ferenc alezredes |  2010. augusztus 29. 7:08

Az augusztus 23-án hősi halált halt Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagytól búcsúzott az ISAF Északi Régió parancsnoksága. Augusztus 27-én helyi idő szerint este 6 órakor Camp Marmal táborban a Memorial kertben félárbocra eresztették a magyar zászlót.

A Himnusz után Kótai Róbert főhadnagy, a MH PRT 9. váltásának tábori lelkésze kegyeleti imát mondott. A megemlékezést Hanz-Werner Fritz vezérőrnagy, az Afganisztáni Nemzetközi Biztonsági és Közreműködő Erők Északi Régiójának parancsnoka folytatta.

A tábornok kiemelte, hogy Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagy halála ugyanolyan fájdalmas veszteség az egész Északi Régiónak, akárcsak Magyarországnak. A tábornok után dr. Révész Gyula mérnök ezredes a MH Nemzeti Támogató Elem Afganisztán parancsnokának beszéde következett. Hangsúlyozta, a felkelők gyáva, alattomos lesállásból olyan támadást indítottak a magyar konvoj ellen, hogy esélyt sem adtak Juditnak a túlélésre. Méltatta Pappné Ábrahám Judit katonai pályafutását, megemlítve a két korábbi (Macedónia és Koszovó) és a jelenlegi misszióban teljesített kiemelkedő munkáját.

„A tragédia mindenkit arra int, hogy Afganisztánban mindannyian a tudásunk legjavát adjuk, nincs a napnak olyan órája, perce, amikor fellélegezhetnénk, amikor megengedhetnénk a felszabadult pihenést. Tartsunk össze, hiszen mi egymásra vagyunk utalva Magyarok. Összetartozásból azon a tragikus reggelen is jelesre vizsgáztak bajtársaink, mindenki erőn felül teljesített, és ennek köszönhető, hogy akit meg lehetett menteni azok már jó kezekbe kerültek" – mondta beszédében Mazar-e Sharif magyar nemzeti rangidőse.

1595906448
 

A beszédeket a hősök falán elhelyezett emléktábla leleplezése követte, mely előtt fejet hajtott az ISAF RC N, és a MH NTE parancsnoka. Végül a PRT-8 és 9. váltásának Mazar-e Sharifban állomásozó katonái díszmenettel rótták le tiszteletüket az elhunyt emléktáblája előtt.
A megemlékezésen részt vett Ulf Gunnehed dandártábornok, az Északi Régió törzsfőnöke, Johann Langenegger dandártábornok a törzsfőnök műveleti helyettese, valamint Jurgen Knappe dandártábornok, a törzsfőnök támogató helyettese, valamint a Mazar-e Sharifban tartózkodó nemzetek rangidősei, katonái.

Afganisztán hősnek kijáró tisztelettel búcsúzott Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagytól.

Szombaton, helyi idő szerint délután egykor felsorakozott a tábor valamennyi katonája a kórház és a repülőgép között. A koporsót szállító teherautó az út két szélén álló több száz katona között haladt a repülőtérre. A katonák végig tisztelegtek a koporsónak. A gépjármű mögött közvetlenül Hanz-Werner Fritz vezérőrnagy haladt dr. Révész Gyula mérnök ezredes társaságában. A gépjármű két oldalán azok a – MH NTE állományába tartozó – bajtársak meneteltek, akik tagjai voltak a megtámadott konvojnak, köztük a megtámadott gépjármű vezetője, valamint a könnyű sérüléséből lábadozó biztosító szakaszvezető. Kifejezett kérése volt a biztosító csoportnak, hogy elesett bajtársuk koporsóját ők tehessék fel a repülőgépre. 13.50 perckor valamennyi magyar katona tisztelgése mellett szállt fel a gép, szállítva Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagy földi maradványát. Emléke mindig azok között a katonák közt marad, akik vele voltak a legutolsó pillanatig.

1595906448
1595906448
1595906448

Fotó: Csanádi Zsolt tőrzsőrmester