Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztánba készülnek…

Szöveg: dr. Láda Mónika õrmester |  2009. március 26. 9:10

Közel 400 katona kezdte meg Hódmezővásárhelyen az Afganisztánban szolgálatot teljesítő MH PRT 7. váltásának felkészítését a MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Hegedűs Tibor százados, kiképző tiszt elmondta, hogy a felkészítést missziós tapasztalatokkal rendelkező katonák vezetik.

Az előírt foglalkozásokon túlmenően nagy hangsúlyt fektetnek a korábban már kint szolgáló katonák tapasztalataira, ezeket igyekeznek beépíteni a felkészítésbe. Ez nagyon fontos, hiszen várhatóan kockázati tényezőként jelentkezik az augusztusban esedékes afganisztáni elnökválasztás.

Hegedűs százados elmondta, hogy gyakorlatközpontú felkészítésnek néz elébe a kiképző zászlóalj állománya. Különös figyelmet fordítanak a katonák egészségügyi felkészítésére is. Gyakorolják, hogy mi a teendő, ha egy katona megsérül, hogyan kell mentőhelikoptert hívni vagy az egészségügyi kiürítését végrehajtani (MEDEVAC). Elsősegélyt nyújtani nemcsak a kiképzett egészségügyi katonának kell tudni.

A felkészítés három fázisból áll. Az első részben történik az egyéni felkészülés, tehát olyan alapismeretek elsajátítása amelyek rendkívül fontosak minden kiutazó katonának. Ennek az időszaknak az a célja, hogy az állomány általános képet kapjon a kinti helyzetről. Ebben nagy segítséget nyújt a CIMIC kézikönyv feldolgozása, ami megismerteti az állományt az afgán környezettel, oktatással, közlekedéssel és kultúrával. Ebben a fázisban elsőként kerül sor a lő- és kézigránátdobó gyakorlatokra, de a híradó és média ismeretek elsajátítására is.

 

A második fázisban központi szakfelkészítés történik az egyes beosztásokra. Ez már mindenkinek más és más a tervezett beosztásától függően.
Végül az utolsó fázisban kötelék felkészítés lesz a hajdúhadházi gyakorlótéren, aminek elsődlegesen az a célja, hogy a korábban elméletben már megszerzett tudást elmélyítse és a gyakorlatban alkalmazza a kiutazó állomány felkészülve a különböző és váratlan helyzetekre.

 

A felkészítés a 2009. június 17-18-i zárógyakorlattal ér véget.

fotó: Palotás Levente hadnagy