Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Akhum és Banu: állatkerti örökbefogadás honvédelmi összefogással

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2023. május 21. 22:56

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség aranyfokozatú támogatóként két perzsa leopárdot fogadott örökbe a magyar honvédelem napja alkalmából, a Fővárosi Állat- és Növénykertben, május 21-én, vasárnap. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a katonák, honvédelmi alkalmazottak és kormánytisztviselők összefogására emlékeztetett.

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség aranyfokozatú támogatói státuszáról járó oklevelet vett át Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a Fővárosi Állat- és Növénykertben május 21-én, vasárnap délután. A magyar honvédelem napja alkalmából rendezett ünnepségen Faragó Fanny önkéntes tartalékos hadnagy, a médiaesemény háziasszonya – a Katonai Filmstúdió munkatársa – felidézte a megjelent érdeklődőknek és a sajtó képviselőinek: az örökbefogadási ünnepség Budavár 1849. május 21-én, a magyar honvédek diadalával befejeződött visszafoglalásának emléknapján valósult meg, amely 1992 óta hivatalosan a magyar honvédelem napja.

„A mai az a nap, amikor a magyar honvédek Görgei Artúr tábornok úr vezetésével visszaszerezték Buda várát a császári csapatoktól 174 évvel ezelőtt, és 175 évvel ezelőtt – tehát egy esztendővel korábban – alakult meg a mai, modern értelembe vett magyar honvédség. Ezt ünnepeljük most a Városligetben és ebben a pillanatban az Állatkertben is” – ezt már a rendezvényre a családjával érkező Vargha Tamás közölte a sajtó képviselőivel. A parlamenti államtitkár elmondta: mintegy ötezer katona és családja vendégeskedik most az Állatkertben. Hozzátette: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arra kérte a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség kötelékében szolgálókat és dolgozókat, hogy fogjanak össze egy nemes ügy érdekében. A katonák, honvédelmi alkalmazottak és kormánytisztviselők összefogásának eredménye, hogy a két intézmény most két perzsa leopárdot fogadott örökbe.

07_HSZ5468

„Eredeti hivatásom szerint angoltanár vagyok. Ahogy visszaemlékezem, harminc évvel ezelőtt a diákok az egyik olvasmány feldolgozása során még nem nagyon értették, mi az, hogy örökbe lehet fogadni állatokat egy állatkertben; ma viszont már nálunk is lehetőség nyílik erre” – részletezte Vargha Tamás, hozzátéve: az említett példátlan összefogás eredményeként talált aranyfokozatú támogatóra a két leopárd. A miniszterhelyettes újságírói érdeklődésre úgy fogalmazott: azért a leopárdra esett a választás, mert a Magyar Honvédségben zajló haderőfejlesztésnek kiemelkedő része a hasonló elnevezésű harckocsik beszerzése.

Az állatkert két lakójának, Akhum, a hétéves hím és Banu, a hatéves nőstény perzsa leopárdnak az örökbefogadása nem csak szimbolikus gesztus, mert a faj állománya rendkívül fogyatkozik a vadonban, a világ állatkertjeiben is csupán negyvennégy egyed él – közölte dr. Soós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója. A szakember arról is beszélt, hogy a legrégebbi és legnagyobb állománnyal rendelkező hazai állatparkban négy perzsa leopárd él, Akhum és Banu két kétéves kölyke azonban valószínűleg hamarosan görög és német állatpark lakói lesznek.

_HSZ4271

„Természetesen az örökbefogadás az állatkertnek is támogatás. Közösségi szempontból viszont még inkább érdekes, hogy az örökbefogadás közelebb hozza az állatkerti látogatókat a nálunk zajló közhasznú munkához” – mondta kérdésünkre felelve Hanga Zoltán, a Főváros Állat- és Növénykert szóvivője a rendezvényt követően.

„Az állatkertnek régi együttműködése van a Magyar Honvédséggel. A katonák és a honvédségi dolgozók mindig kiemelt érdeklődéssel viseltetnek irántunk. A kapcsolatnak olyan történelmi dimenziói is vannak, hogy a háborús időkben, amikor a katonák eljöttek a frontról, csoportosan keresték fel az állatkertet, a második világháború alatt pedig rendszeresen érkeztek szürke tábori lapok az intézményünkbe. Az idegenben – alapvetően az egykori Szovjetunió belső területein – harcoló katonáink időről-időre láttak bizonyos állatokat, amelyek nem voltak ismerősek számukra, így nekünk írtak, hogy megkérdezzék, tulajdonképpen milyen állatot láthattak” – elevenítette fel a mintegy kilencszáz állatfajnak és kétezer növénynek otthont adó intézmény szóvivője.

A perzsa leopárd, amely természetes élőhelyének csúcsragadozója, elsődlegesen Iránban, Örményországban, Törökországban, Azerbajdzsánban, Grúziában, Üzbegisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Afganisztánban és feltehetően Pakisztánban őshonos faj.