Aki a köd után érkezett

Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2011. december 6. 13:37

Veszprémben jó egy hétig olyan köd ülte meg a tájat, hogy vágni lehetett volna. Olybá tűnt, hogy a tejfölszerű fehérség tavaszig nem is óhajtja elhagyni a várost, ám december ötödikén reggel egyszerre csak felszállt. A köd utolsó maradványaiból pedig hatalmas, piros köpönyeges és süveges, hosszú fehér szakállú alak bukkant elő. Több, nehéznek tűnő zsákot is cipelt a vállán, s a Kossuth-laktanya felé tartott.

Mi sem természetesebb persze, hogy egy olyan városban, ahol az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ, valamint az MH 54. Veszprém Radarezred is települt, már jó előre tudtak a Mikulás érkezéséről. Ezért aztán érthető, hogy amint az öreg lassan; botjára és a Honvédszakszervezet szervezőire támaszkodva, közeledett az étkezdéhez, onnan már a közismert Mikulás-váró dal, a „Hull a pelyhes" hangjai hallatszottak.

Tisztán és hangosan, merthogy több mint százötven katonagyermek énekelt egyszerre. Az ilyesféle felfokozott várakozásnak (vagy stílusosan: parancsnak) a Mikulás persze nem tudott ellenállni, így hamarosan osztogatni is kezdte piros zacskóba bújtatott csomagjait. Arra viszont talán ő sem számított, hogy nem kell üres zsákkal továbbmennie a többi laktanyába, merthogy a Mikulás még a Mikulásnak is hozott ajándékot. Néhány vállalkozó szellemű gyermek ugyanis kedves kis dalocskákkal örvendeztette meg a nagy szakállút, sőt, volt olyan, aki ténylegesen Mikulás-csomaggal kedveskedett neki.

A honvedelem.hu felderítői megtudták, hogy a Mikulás ettől teljesen meghatódott, és sűrű köszönetnyilvánítások közepette megígérte: ő bizony jövőre is eljön a veszprémi katonagyerekekhez. Akár lesz köd, akár nem.