Aki megszegte a békeszerződésben tett ígéretét

Az 1440-es évek elejétől a török birodalom megszilárdult és a hódító szándékával újra Európa felé fordult. II. Murád először Nádorfehérvár elfoglalásával kísérletezett, de ez nem járt sikerrel. 1442-ben Erdélyben a szultán csapatai újra vereséget szenvedtek. A keresztény Európa kihasználva ezt a lélektani fölényt 1443-ban keresztes hadjáratot hirdetett a török birodalom ellen. A hadjárat megindítására rávették a magyar királyt és a nyugati hatalmak ígéretet tettek arra, hogy segíteni fogják a magyarokat. Többek között a velencei flotta feladata volt az, hogy megakadályozza a török csapatok Európába történő átszállítását.

A koalíciós csapatok a „hosszú hadjáratot" 1443. július közepén indították el Hunyadi János vezetésével. A hadjárat alapvető célja, a törökök Európából való kiűzése volt. A hadjárat sok győzelmet hozott, de azt a kedvezőtlen időjárás és az utánpótlási – ellátási – nehézségek miatt december közepén félbe kellett szakítani.

1444 áprilisában megkezdődött az újabb török ellenes hadjárat előkészítése. A pápa vezetésével, egy nemzetközi sereget akartak létrehozni, amelynek a célja a Balkán felszabadítása lett volna. Az időpont kedvezőnek tűnt, mert a török birodalmon belül lázadás tört ki. A belső feszültségektől és a készülő hadjárattól megrémült II. Murád szultán rendkívül kedvező békeajánlatot tett a magyar királynak.

Vállalta, hogy a 100 ezer arany hadisarcot fizet a magyaroknak, kivonja a katonáit Szerbiából, Boszniából, Havasalföldről és 10 évre szavatolta a békét Magyarországon, valamint ha az országot külső támadás érné 30 ezer harcost biztosít a királyi seregbe.

Augusztus 15-én Nagyváradon megkötötték a török-magyar békét, de Ulászló a pápa nyomására a legátusnak esküt tett, hogy ezt a békét érvénytelennek fogja nyilvánítani. A magyar királynak a békekötést követően nagyon nehéz volt sereget gyűjtenie, mert a szerbek, horvátok és a havasalföldiek elégedettek voltak az elért eredménnyel és a felkérés ellenére sem küldtek katonákat a hadjárathoz. Ettől függetlenül a pápai diplomácia sürgetésére megindult a hadjárat előkészítése, de csak fele annyi katonát tudtak kiállítani, mint a fél évvel előtti a hosszú hadjárat során. A seregek 1444. szeptember 22-én léptek ellenséges területre Orsovánál és haladtak Várna felé. A velencei flotta segítségével szerették volna elérni Drinápolyt, illetve ennek a flottának kellett volna megakadályozni a török főerők átkelését Európába, de a flotta a békeszerződés miatt már nem avatkozott be az eseményekbe.

A keresztény sereg november 9-én érte el Várnát, a katonák a város falai előtt táboroztak le. A délutáni órákban nyugatról már feltűntek az első török csapatok. Este a király haditanácsot tartott. Ulászló csalódott és dühös volt, mert érezte, hogy az ígéretekkel újra rászedték és az ígért segítséget a pápai legátustól megint nem kapta meg. Rádöbbent, hogy csapdába estek, erősítést a nyugattól már nem várhatott és tudta, hogy a török sereg majdnem háromszoros túlerőben van. Hunyadi érezte, hogy ezen a helyzeten csak az azonnali támadással lehet segíteni.

A hajnali órákban törökök megkezdték az előrenyomulást. Daud beglerbég parancsnoksága alatt a ruméliai hadtest 25 ezer harcosa, valamint Karadzsa beglerbég 15 ezer fős anatóliai serege a keresztény csapatok szárnyai irányába indítottak támadást. Õket követte a szultán kíséretében 10 ezer janicsár, 3 ezer portai szpáhi és tartalékban még 11 ezer harcos.

A keresztény erők ezzel szemben: A balszárnyon 5 ezer lovas, a jobb szárnyon 5 ezer lovas, középen 4 ezer lovas, I. Ulászló védelmében 500 lovas és volt egy csapat a szekérvár védelmében.

A szultán az első harcvonal mögött magasodó trák halomsíroknál állt meg, körülötte a janicsárok négyszöget alkottak. Állásukat sánccal, árokkal, kihegyezett karókból készült akadállyal és gerendapalánkkal erősítették meg. Mögöttük általános tartalékként és a csatarend hátának biztosítására az udvari szpáhik álltak. A török seregben jelentős létszámú irreguláris könnyűgyalogos és könnyűlovas is harcolt, akik már az előző nap délutánján felhúzódtak a hegyoldalba és igyekeztek a keresztény sereg jobb oldalába kerülni.

Még tartott a törökök szétbontakozása, amikor zivatar söpört végig a tájon. A szél hatalmas port kavart és megzavarta az addigra kialakított taktika megvalósítását. A rossz időt kihasználva a török irreguláris csapatok megközelítették a keresztény jobbszárnyat és a terep fedezete alatt nyíl záporral és az egy helyre irányuló erős támadásokkal igyekezték a védelmet szétzülleszteni. A keresztény csapatok, hogy számukra előnyösebb helyen harcoljanak, visszahúzódtak a szekérvárhoz, majd megfordulva az utánuk nyomuló törökökre rontottak. A rohamuk elsöprő erejű volt. Visszaverték a törököket a kiindulási pontra, de később változott a helyzet és a keresztény csapatok a túlerő elől újra visszavonultak. Sokan a tenger irányába futottak, mások a Várnai tó keleti oldalán húzódó mocsarak felé menekültek. Az üldöző törökök összecsaptak a szekérvárban védekező gyalogsággal és fosztogatni kezdték a tábort. Hunyadi az ekkorra szétszóródott törökök ellen, a mozgékony oláh lovassággal indult támadásba, akik főként a zsákmánnyal voltak elfoglalva. A gyors oláh lovasoknak sikerül elkergetniük a törököket és az üldözés során kirabolták a török tábort is, ahol jelentős zsákmányhoz jutottak. Sajnos ezzel ők befejezettnek is tekintették a csatát és visszavonultak.

Ez idő alatt kemény összecsapás zajlott a keresztény balszárnyon is. Szilágyi lovasai sikeresen tartóztatták fel az ötszörös túlerőben lévő ruméliaiak rohamát. Hunyadi a török balszárny szétverése után a középhad élére állt és a ruméliai hadtest oldalába és hátába indított támadást. Rövidesen felbomlott a török jobbszárny és a keresztények megkezdték az üldözést.

Hunyadi az üldözés megkezdésekor azt kérte a királytól, hogy maradjanak a középhaddal a csatatéren és ne indítsanak támadást a janicsárok ellen. Azok ugyanis nem estek pánikba, hanem fegyelmezetten várták, hogy utolsó csepp vérükig védelmezik a szultánt. A török középhad végső szétveréséhez először rendezni kellett volna a sereget, de leginkább a gyalogságot valamint a tüzérséget kellett volna átcsoportosítani a szárnyakról.

Ulászló azonban másként ítélte meg a kialakult helyzetet. Ötszáz válogatott vitéze élén a janicsárok sorai közé rontott. Átverekedték magukat az első sorokon és miközben a közelharc folyt, a király közvetlen kíséretével utat keresett II. Murád szultán felé. Az uralkodó állását palánk vette körül, melynek bejáratánál egy janicsár egység állt. Amikor Ulászló a lovagjai élén ideért, visszahúzódtak a sánc mögé. Egy kis időre szabaddá vált a bejárat és a király vakmerőn bevágtatott. „Gospodar Murad!", kiáltott a szultán felé, de a janicsárok már körül is vették. Bár vitézül harcolt a gyalogosok megsebezték a lovát és amikor a földre zuhant, Kodzsa Hizir janicsár levágta a fejét és azt lándzsára tűzve a szultánhoz vitték.

Az üldözésből visszatérő Hunyadi megdöbbent a király halálán, de nem engedte elhatalmasodni a pánikot, inkább igyekezett újjászervezni a csapatokat. A katonák azonban már elveszítették a győzelembe vetett hitüket, ezért Hunyadinak nem maradt más választása, mint parancsot adni a visszavonulásra.

Murád szultán a következő napot is a janicsár sáncban töltötte, mivel még akkor sem fogta fel, hogy győzött. A szultán Hunyadi cselére gyanakodott és várta az újabb támadást. Csak akkor engedte kirabolni a keresztény tábort, amikor felderítői átfésülték a környéket és nem akadtak ellenségre. Győzött, de nem tudott örülni ennek, mert a győzelemért hatalmas árat fizetett. Több mint 20 ezer katonája maradt holtan a harctéren. A szultán serege akkora vereséget szenvedett, hogy nem volt erejük az üldözésre, ezért kerülhette el Hunyadi a tőle független totális vereséget.

A csatavesztés jelentős következményekkel járt. Bulgáriában 434 éves török megszállás következett és hamarosan Szerbia is összeomlott. Magyarország szempontjából a vereség annyit jelentett, hogy a déli részeken törökök felvonulása lehetővé vált ország felé, mert a török fennhatóság mindenütt biztosította a hadjáratokhoz a csapatok szervezett ellátását.