Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktív tartalékosok

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: Rácz Tünde |  2023. október 6. 7:27

Sportos megmérettetéssel ünnepelték meg a tartalékosok napját Szolnokon, október 5-én, csütörtökön. Az MH 3. Területvédelmi Ezred rendezésében létrejött programon a tartalékos katonák mellett a honvéd kadétok is rajthoz álltak.

TUN_7920

A megnyitó ünnepségen Kovács Imre ezredes, az MH 3. Területvédelmi Ezred parancsnoka, Szolnok Vármegyei Jogú Város önkormányzata nevében pedig Töreki András képviselő köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően megkezdődtek a versenyszámokkal tarkított programok: a Honvéd Kadét Programban résztvevő tanintézmények diákjai váltóban kétezer méteren, a honvédek pedig távfutásban négyezer méteren teljesítettek a futóversenyen. A szolnoki Tiszaligetben megrendezett napon mindezek mellett lézeres és airsoftos lövészet, illetve drogprevenciós előadás is várta a fiatalokat.

TUN_7994

Balogh János Pál hadnagy, az ezred honvédelmi nevelési referense kérdésünkre elmondta, hogy a tartalékos erőket tömörítő alakulat tagjain túl Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád vármegyékből összesen 19 iskola – közöttük a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium – diákjai jöttek el a rendezvényre, együtt mintegy 120 fő vett részt a programokon. „Kettős célkitűzéssel szerveztük meg a mai napot, egyrészt a tartalékosok napját kívántuk megünnepelni, másrészt pedig szerettük volna, ha a jelen és a jövő generációja együtt tölt el egy sporttal teli napot” – mondta Balogh hadnagy, hozzátéve, hogy ez a rendezvény arra is kiváló alkalom, hogy a diákok felkészüljenek az Országos Haditorna Versenyre.