Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Al-Kaida-tagokkal végzett egy légicsapás Jemenben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. május 7. 12:40

Az al-Kaida öt tagja vesztette életét egy légitámadásban az Arab-félsziget déli részén elterülő Jemenben – közölték május 5-én, szombaton helyi katonai források.

A beszámoló szerint a légicsapást a nemzetközi terrorszervezet egyik dél-jemeni bázisára mérték Lavder város közelében – e körzetben, az Abjan tartománybeli a kormánycsapatok tovább szélesítik néhány hete indított offenzívájukat a szélsőséges csoportok ellen.

Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök szombaton az al-Kaida elleni hadműveletek kiszélesítését szorgalmazta. Egy tisztavatáson mondott beszédében azt hangoztatta, hogy a terrorszervezet elleni harc csak most kezdődött, s „nem ér véget mindaddig, amíg minden települést, minden körzetet és minden régiót meg nem tisztítanak a terroristáktól".

A februárban hivatalba lépett Hádi a terrorizmus elleni harc jegyében sokkal szorosabb együttműködést alakított ki Washingtonnal.

Április végén a terrorizmus elleni küzdelemben való együttműködésről tárgyalt Jemenben az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) főnöke. Az Egyesült Államok szerint jelenleg az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni (arab-félszigeti) szárnya a legveszélyesebb. A csoport az ország déli részében, Abjan tartományban a legaktívabb.