Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikából jöttem…

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. június 12. 14:00

A hosszú távú együttműködés jegyében tartott közös kiképzést Újdörögdön az MH Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred, illetve az Ohiói Nemzeti Gárda kijelölt állománya.

Magyar_Honvéd_magazin_2024_június_borító

Folyamatosan bővíti magyarországi kapcsolatait az Ohiói Nemzeti Gárda. Áprilisban az általuk szervezett Best Warrior járőrkupán sikeresen képviselték hazánkat a magyar területvédelmi tartalékosok, május végén pedig az amerikai alakulat 148. ezredének egyik szakasza viszonozta a látogatást, hogy a Valiant Panther 2024 gyakorlat keretében közös kiképzésen vegyen részt az MH Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred 83. Területvédelmi Zászlóaljának kiképzőszázadánál szolgáló katonákkal; a magyar alegység személyi állománya a dunántúli területvédelmi ezredek kötelékéből állt össze.

Mint azt Németh István százados, a kiképzőszázad parancsnoka elmondta: az erőpróbán az egyéni képzésre és a tapasztalatcserére helyezték a hangsúlyt. Mindkét fél fokozott érdeklődéssel várta a különböző kihívásokat, amelyek során igyekeztek adaptálni egymás harceljárásait. A Valiant Panther 2024 különlegességeként érdemes megemlíteni, hogy a kiképzési folyamat nem tartalmazott elméleti részt, a katonák mindvégig a gyakorlótéren tevékenykedtek.

A négynapos bevezető panel részeként az egyéni, majd az azt következő háromnapos etapban a rajszintű felkészítés került középpontba.

További részletek a Magyar Honvéd magazin június 14-én, pénteken megjelenő számában!