Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai delegáció tett látogatást a műszakiaknál

Szöveg: Juhász László szds. |  2010. július 14. 6:28

Amerikai katonai delegáció látogatásának helyszíne volt 2010. július 12-én Szentesen az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred. A programok sorában először megismerkedhettek a műszaki ezred rendeltetésével, felépítésével, a NATO felajánlott alegységek feladatával, a nemzetközi szerepvállalásban végzett tevékenységével.

Roger Blackwood, az 5. Európai Amerikai Hadtest vezénylőzászlósa által vezetett ötfős delegáció Tóth László főtörzszászlós, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság vezénylőzászlósa kíséretében érkezett az alakulathoz, ahol Varga István mk. alezredes, az ezred parancsnokhelyettese fogadta a vendégeket.

A programok sorában először megismerkedhettek a műszaki ezred rendeltetésével, felépítésével, a NATO felajánlott alegységek feladatával, a nemzetközi szerepvállalásban végzett tevékenységével. A delegáció figyelmesen hallgatta az előadást, és érdeklődésüket jól tükrözte, hogy minden témában kérdéseket tettek fel az előadónak.
Az elméleti ismeretek birtokában statikus bemutatón láthatták az ezrednél rendszeresített főbb technikai eszközöket. Megismerhették főbb paramétereiket, és tájékozódhattak az alkalmazási képességeikkel. Megtekintették az alakulatnál a legénységi állomány számára kialakított szálláshelyeket, körleteket. Látogatást tettek a vízi gyakorlótéren, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár vízi kiképzési foglalkozásán, melyhez a búvár, műszaki és egészségügyi támogatást, valamint az állomány számára a szálláshelyeket a szentesi alakulat biztosítja.

Nagy figyelmet szenteltek a látogatás során az alakulat csapatmúzeumának tárlatvezetéssel egybekötött megtekintésére. Elismeréssel szóltak a múzeum anyagának összeállításáról, hiszen mint kifejezték, eléjük tárult a történelem, és képet adott számukra azokról, akik bátorsággal és becsülettel szolgáltak és szolgálnak Szentesen.
– Büszkék vagyunk arra, hogy katonaként Önök mellett állhatunk, Önökkel lehetünk, és együtt dolgozhatunk – mondta a látogatás végén Roger Blackwood.

1595904607
1595904607