“Amikor kimegyünk a táborból, kendőt kötök”

Erikának nem ez az első missziója, 1996-ban már szolgált az IFOR-ban, majd 2000-ben a Sínai félszigeten volt katonai rendész. Jövőre végez a kaposvári egyetem újságíró szakán, így mostani feladata nagy kihívás számára.

Milyen feladataid vannak sajtótisztként?

Elsősorban cikkeket írok, interjúkat készítek a magyar tábor életéről, a táborba érkező vendégekről, illetve arról, hogy milyen munkákat végeznek a magyar katonák Baglán tartományban. Ezeket az írásokat hazaküldöm a Magyar Honvédnak és a honvédelem.hu-t is tudósítom. Ezeken kívül tájékoztatom a hazai sajtót is a különböző aktualitásokról. Filmeket is készítek, és nagyon sokat fotózom is, hiszen ez az egyik hobbim.

A misszióm kezdete óta több mint ezer fotót készítettem katonatársaim itteni munkájáról, ami révén ők maguk is meg tudják mutatni családtagjaiknak mivel is foglalkoznak Afganisztánban, másrészről pedig látható az a folyamat, ahogyan mi magyarok – és a velünk szolgáló nemzetközi erők – segítjük az afgán lakosságot az életük jobbá tételében.

Igen. A helyi újságoknak és a rádióknak is készítünk anyagokat a magyar CIMIC-projektekről, ezek rendszeresen megjelennek. Érdekesség, hogy például a helyi Arzoo rádióban, heti rendszerességgel, csütörtök esténként 15–20 percben az MH PRT kap műsoridőt, amelyben az elért eredményekről, a magyar kultúráról esik szó, és közben felcsendül egy-egy magyar dal is.

Hogyan fogalnád össze röviden a magyarok afganisztáni tevékenységét?

Az MH PRT tényleges újjáépítési tevékenységet folytat, immár több mint egy éve, azaz a mostani váltás állománya folytatja a megkezdett ‘magyaros’ projekteket. Ezek között szerepel Baglán tartomány infrastruktúrális állapotának javítása, az út- és vízhálózat rekonstrukciója. Ugyancsak feladat a tartomány egészségügyi intézményeinek helyreállítása, az egészségügyi feltételrendszer javítása, valamint a tartomány oktatási intézeteinek fejlesztése. Kiemelten kezeljük a mezőgazdasági projekteket is. Valamennyi projektnél alapul vesszük az afgánok és az ISAF főparancsnokság szakértői által összeállított Regionális Fejlesztési Tervben szereplő igényeket. Ennek a tervnek alapvető célkitűzése a munkahely-teremtés, s annak az üzenetnek a közvetítése az afgánok számára, hogy a nemzeközi szervezetek az ő érdekükben vannak jelen Afganisztánban. Ezért is mentem személyesen – amikor erre lehetőséget és feladatot kaptam parancsnokomtól, Rózsa Tibor ezredestől – találkozóra az afgán gyerekekkel, mert meggyőződésem, hogy a jobb és élhetőbb jövő akarása igazából az ő szintjükön jelenik meg leginkább elfogulatlanul.

A helyiek másként kezelnek amiatt, mert nő vagy?

Semmiféle attrocitás nem ért azért, hogy nő vagyok. igaz most épp ramadán van, ilyenkor érzékenyebb a helyzet. Amikor kimegyünk a táborból, kendőt szoktam tenni a fejemre, hogy a hajam ne látszódjon. Nem érzem azt, hogy nőként nehezebb lenne ellátni ezt a feladatot, sőt inkább azt tapasztalom, hogy egy mosollyal nagyon sok mindent el lehet érni. Ezt főleg fotózáskor érzékelem. A helyiek szeretik, ha fotózzák őket, de például a katonák nem annyira. De egy kedves mosollyal mindig rá tudom őket venni, hogy álljanak a kamerám elé.

Családod hogyan fogadta, hogy Afganisztánba készülsz?

Szüleim jól fogadták, hiszen nem először készültem külföldi misszióba. Amikor elmondtam az érveimet, egyetértettek velem és támogattak. Nagyon büszkék rám a szüleim és a párom is, és ezt jó hallani, amikor telefonon beszélek velük. Magyarországtól 4.500 kilométerre mindig jól esik levelet kapni, vagy beszélni az otthoniakkal.

Ha letelik a hat hónap, mi vár rád odahaza?

Hazatérésem után szeretnék lediplomázni. A szakdolgozatomat természetesen az afganisztáni szerepvállalásról fogom írni.