Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ashton: Kadhafinak ideje feladni a küzdelmet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. augusztus 23. 11:02

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint Moammer Kadhafinak ideje belátnia, hogy fel kell adnia a küzdelmet. Catherine Ashton a BBC-nek augusztus 22-én hétfőn nyilatkozva elmondta: elérkezett az idő, hogy Líbia jövőjét az ottani emberek kezébe adják, és hagyják, hogy szabadon dönthessenek arról, milyen országot szeretnének építeni. „Hiszek a nemzetközi igazságszolgáltatásban, és nagyon fontos, hogy hagyjuk érvényesülni azt” – jelentette ki.

Catherine Ashton felszólította az Átmeneti Nemzeti Tanácsot és az ellenzéki erőket, hogy biztosítsák a polgári lakosság védelmét, tartsák maradéktalanul tiszteletben az emberi jogokat és a humanitárius jog előírásait, és tanúsítsanak felelősségteljes magatartást az ország békéje és stabilitása érdekében. Az uniós politikus az “új Líbia" kívánatos jellemzői között a demokratikus elvek, az igazságosság és az emberi jogok érvényesülését emelte ki.

A brit kormányfő szerint Moammer Kadhafi uralma széthullóban van, és “kétségtelenül nehéz napok jönnek", de a líbiaiak “közelebb kerültek egy szebb jövő eléréséhez". David Cameron kijelentette: Nagy-Britannia “büszke" lehet arra a szerepre, amelyet a közelmúltbeli eseményekben játszott, de az ország jövője és Kadhafi sorsa elsősorban maguktól a líbiaiaktól függ. Hozzátette: azt szeretné, ha Kadhafit felelősségre vonnák tetteiért.

A brit miniszterelnök közölte: egyeztet Musztafa Abdul-Dzsalíllal, az arab országbeli lázadó erőket irányító Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) elnökével, és felhívja a figyelmét “az emberi jogok tiszteletének és a megtorlások elkerülésének a fontosságára". Mint mondta, a Nagy-Britanniában lévő, korábban befagyasztott líbiai vagyonelemeket hamarosan rendelkezésre bocsátják az ország újjáépítéséhez. Hozzátette: amint elég biztonságossá válik a helyzet, Nagy-Britannia ismét megnyitja diplomáciai képviseletét az országban.

A líbiai összekötő csoport jövő hétre történő összehívását javasolta a francia diplomácia. A színhely Párizs lenne. Alain Juppé külügyminiszter azzal indokolta a csoport rendkívüli ülésének legmagasabb szinten való megtartását, hogy Líbiában “minden megváltozik". Az ottani fejleményeket “elégedettségre okot adónak" nevezte, és megjegyezte, hogy hazája “kiszámított kockázatokat" vállalt, s az ügy, amelyért kiállt, “igazságos volt". Az óvatosság mindazonáltal a külügyminiszter szerint indokolt, mert “a harcok még folytatódnak".

Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy Líbiában fennáll az erőszak kiterjedésének komoly veszélye. “Veszélyes helyzet alakult ki, fiatal, dühös emberek fegyverekkel felszerelkezett csoportjai vannak jelen. Az volna a legjobb, ha a rendszer megadná magát, tűzszünet jönne létre és eltűnnének a fegyverek" – fogalmazott a kormányfő.

A német kormány felszólította Moammer Kadhafi líbiai vezetőt, hogy adja fel hatalmát, mert “elvesztette minden legitimitását". “Kadhafi ezredesnek távoznia kell" – jelentette ki Steffen Seibert kormányszóvivő, s hozzátette: “arra számítunk, hogy most már gyorsan békés és demokratikus kormányváltás következik be" Líbiában.

Kína “tiszteletben tartja a líbiai emberek választását" – közölte honlapján a kínai külügyminisztérium egy kommünikében. “Kína tiszteletben tartja a líbiai emberek választását, és reméli, hogy az ország helyzete hamarosan stabilizálódik, az emberek élete visszatérhet a normális kerékvágásba" – olvasható a külügyi közleményben. “Kína kész arra, hogy együttműködjön a nemzetközi közösséggel és pozitív szerepet vállaljon Líbia majdani újjáépítésében" – tette hozzá a minisztérium.