Átvonuló hadak – hősi temetők

A határmenti Beremend gyakorlatilag puskalövés nélkül vészelte át a második világháborút, azonban az átvonuló seregekből ennek a falunak is kijutott. Elsőként 1944 novemberében a Pécs felől érkező és lóhalálában gyalogló német hadoszlop borzolta a kedélyeket. A még élő szemtanúk szerint kárt nem okoztak – idejük sem lett volna rá, nyomukban az oroszokkal –, egyetlen kívánságuk az ivóvíz volt, azt is menetelés közben itták meg az egyenruhás, rendkívül fiatal fiúk…

Őket szinte órákon belül követték az orosz csapatok, majd a bolgárok, végül a Tito által szervezett partizánhadsereg 15. dandárjának néhány száz harcosa. A jugoszláv partizáncsapat néhány napra beszállásolta magát Beremendre és talán ennek köszönhető, hogy a hetvenes évek elején a faluban épült meg az elesett katonáiknak tisztelgő hősi emlékmű, katonai temető.

A beremendi civil lakosság – a helybéliek emlékezete szerint – viszonylag kevés atrocitással tudta le a partizánok vendégeskedését, akik persze a tyúkokat, inni-ennivalót itt is önkiszolgáló módon szerezték be. A reguláris katonaságra alig emlékeztető fegyveresek, kulcsot nem nagyon kerestek-kértek a kamrákhoz, borospincékhez. Ennek dacára – meglepő módon – nem a hadak fosztogattak igazán: főként a túloldalról, Szlavóniából átruccanó civilek ajándékozták meg saját magukat a faluban fellelhető lovakkal, gabonával…

A Drávaszabolcs-Harkány irányába vonuló németekkel több ízben összecsaptak üldözőik, az elesett katonák és partizánok közül sokat Beremenden temettek el. A partizánok a szerb-templom, míg az oroszok és németek a falu katolikus templomának kertjében találtak ideiglenes nyughelyet. Elesett katona temetetlen sosem maradt. Függetlenül attól, hogy melyik nemzet zászlaja alá sorozták be. A drávai csata végeztével, 1945 tavaszától azonban az elesettek szülei – oroszok, németek, szerbek – sorra ásták ki és vitték el a maradványokat Beremendről.

A mintegy húsz kilométerre lévő Harkány, illetve Terehegy a bolgár hadak szálláshelye lett. A szemtanúk elmondásából következően, ez a két település kifejezetten szerencsés volt; Beremendhez képest: a bolgárok magyar – akkori – slágereket dalolva vonultak be, imádták a helybéli gyerekeket és tisztelettel viseltettek a nők illetve a magántulajdon iránt.

A korábbi írásunkból megismert terehegyi helytörténész, Dezső László akkoriban csecsemőként tapasztalhatta meg a bolgár katonák kedvességét: balkáni szokás szerint, amolyan „ünnepélyes keretek” között, pénzzel rakták körbe a pólyát, amelybe szülei bugyolálták. Ezek után nem volt meglepő, hogy Harkányban és Terehegyen tiszta szívből sajnálták a későbbi összecsapás során az oroszok és a németek közt felmorzsolódó sereg hősi halottait. És talán az sem véletlen, hogy a Harkány határában álló – ahogy a helyiek hívják – „bulgártemető”, hazánk egyik legszebb sírkertje, amely a második világháború hősi halott katonáinak állít emléket.