Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Augusztus 20-a István király által lett a legfontosabb nemzeti ünnep

Szöveg: Szűcs László | Fotó: Rácz Tünde és Szakál Szebáld |  2022. augusztus 19. 17:53

„István király által lett augusztus 20-a Magyarország legfontosabb nemzeti ünnepe. Neki köszönhetjük államunk megszületését, amely hagyományokon alapuló, ám jövőt garantáló értékrenddel biztosította Magyarország fenntartását” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter augusztus 19-én, pénteken, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium állami ünnepünk alkalmából rendezett központi ünnepségén.

RT1_5735

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban megrendezett ünnepségen a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy keveset tudunk arról a férfiről, aki stabilitást és biztonságot teremtett. Azt azonban tudjuk, nehéz döntést kellett meghoznia, azt, hogy merre vezessen tovább a honfoglaló magyarok útja.

„Napjainkban is útelágazáshoz érkeztünk. Fontos döntések sorát kell meghozni. A szomszédunkban fél éve dúló háború végét egyelőre nem látjuk, ám következményeit egyre inkább és azok súlyosak. Európa és a magyar határ migrációs ostrom alatt áll. Senkitől nem várhatjuk, hogy megvédjen minket. Nekünk kell megvédelmeznünk hazánk békéjét, a NATO csak segíteni tud ebben. Ennek érdekében állt fel a honvédelmi alap, emeljük legalább 2 százalékra a GDP-arányos védelmi kiadásokat, kimagasló mértékű illetményemelést hajtunk végre, és rendezzük a katona egyéni felszerelését. Ezt szolgálja az általam elrendelt készenlétfokozás is. Jogunk van megvédeni magunkat, ahogyan Istvánhoz hasonlóan, jogunk van nemet vagy éppen igent mondani” – mondta a honvédelmi miniszter.

RT1_5414

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: Magyarország biztonságának megőrzése a legfontosabb, de nem mindegy, hogy mi módon őrizzük meg. Hiába telt el ezer esztendő. Legyen ebben a példánk István király. Tekintsük követendőnek azt az öntudatot és önbecsülést, ahogyan Szent István fellépett Európában. „A példa előttünk van. Katonanemzet vagyunk, fegyverrel foglaltunk hazát, azzal is védtük meg. Az a szilárd meggyőződésem, hogy ez erő, amire a Magyar Honvédség fejlesztésekor építeni kell. Ez szellemi erkölcs, szellemi és erkölcsi tartalék. A békéhez pedig erő kell!” – fogalmazott.

A honvédelmi miniszter aláhúzta: 2016-ban elindulhatott a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program, amely által az elavult haditechnikai eszközeinket korszerűekre cserélhetjük, felállt az Önkéntes Tartalékos Rendszer, és valóban ütőképes hadsereget építünk. Olyan hadsereget, amely nem egyenruhás munkavállalók szervezete, hanem a hazájukat akár életük árán is megvédő magyar honvédek serege. „Augusztus 20-a kiváló alkalom arra, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik lehetővé teszik nyugodt mindennapjaikat. Örülök, hogy ünnepünkön gratulálhatok a kiválóan szolgáló katonáinknak és a honvédségért tevékenykedő polgári dolgozóknak, hiszen céljaink eléréséhez szükség van kiemelkedő teljesítményekre, személyes példákra. Erre alapozva teremtünk erős és szilárd nemzeti haderőt és élvezhetjük a társadalom bizalmát, megbecsülését” – mondta.

RT1_5286

A rendezvényen – amelyen mások mellett részt vett Kovács József altábornagy, a Nemzeti Információs Államtitkárság államtitkára, dr. Vidoven Árpád, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, dr. Maróth Gáspár, a tárca védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára, Gion Gábor, stratégiai elemzésért és humánpolitikáért felelős államtitkár, valamint Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóságának igazgatója - Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka elismeréseket adott át.

RT1_5595

„A mai ünnepi esemény rávilágított arra, hogy dolgos kezekből van éppen elég” – mondta az elismerések átadását követően a Magyar Honvédség parancsnoka. Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy hangsúlyozta: úgy kell felépítenünk a Magyar Honvédséget, hogy az valóban a térség meghatározó hadereje legyen. Kiemelte: a katonáik most is dolgoznak, kinn vannak a gyakorlótéren és több misszióban is.

A rendezvény végén a Magyar Nemzeti Táncegyüttes adott ünnepi műsort.