Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Autóversenyek a honvédségi gyakorlótereken

Szöveg: Szűcs László |  2008. január 14. 11:33

Ha sikerül megállapodni a verseny tulajdonosával, akkor akár már 2009-ben Magyarországról indulhat a nagy sikerű Dakar-rali. Ebben az esetben, nagy valószínűséggel a Veszprém melletti katonai gyakorlótéren tartják majd meg a verseny első gyorsasági szakaszát. A honvedelem.hu megtudta: nem ez lesz az első autóverseny, amelynek katonai gyakorlóterek adnak otthont.

Csak tavaly, harminc, különféle autó-, és motorversenyt rendeztek a Magyar Honvédség gyakorló-, és lőterein. Ebből tizenötöt a Veszprém és Várpalota közötti területen, tizenkettőt újdörögdön, hármat pedig a szombathelyi gépjármű-vezetési pályán.
A honvédségi ingatlanokon már évek óta rendszeresen tartanak hasonló versenyeket, mivel versenyzőknek a többi pályához viszonyítva újdonságot és különleges kihívást jelent a murvás utak használata. Az ilyen pályatípus ugyanis speciális vezetési technikát igényel. A honvédségi pályák további előnye, hogy lehetséges hosszabb, akár több tíz kilométeres versenyszakaszok kijelölése is.

A magyarországi katonai ingatlanokon zajló versenyek egyébként már hagyományosak, nagy részük már évek óta a nemzetközi versenynaptárban szereplő, több ország versenyzőinek részvételével lebonyolított futam.
Természetesen a Magyar Honvédség csak térítés ellenében tudja a szervezők rendelkezésére bocsátani a katonai gyakorlótereket. 2007-ben több mint két és fél millió forintos bevételt jelentett az ilyen típusú bérbeadás a honvédelmi tárcának.
Idén eddig három verseny szervezői állapodtak meg a minisztérium illetékeseivel. Ezeket az off road és rali versenyeket a várpalotai gyakorló-, és lőtéren rendezik majd meg.