Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az amerikai polgárháborúban is megsebesült a Szent Koronát elásó '48-as honvédtiszt

Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu |  2020. december 26. 20:08

209 éve, 1811. december 18-án (az újabb kutatások szerint 1810-ben) született Asbóth Sándor mérnök, honvédtiszt, az amerikai polgárháború hőse, a New York-i Central Park egyik tervezője. A tábornok élete végéig hű maradt a szabadságharc eszméjéhez és szülőhazájához, szabadságszeretete, elkötelezettsége vezette katonai és diplomata pályáján is.

Asbóth Sándor_1

Keszthelyen született, és az újabb kutatások szerint lehetséges, hogy 1810-ben; édesapja a Georgikon igazgatója volt. Mérnöki tanulmányait a Selmecbányai Bányászati Akadémián kezdte, de oklevelét már Pesten szerezte meg. Előbb vízépítő mérnökként dolgozott, majd Temes vármegye építészeti igazgatója lett. Részt vett a Lánchíd építésében is.

A szabadságharc kitörésekor jelentkezett a hadseregbe, ahol honvéd vezérkari százados, őrnagy, Klapka György hadmérnöke, majd alezredesként Kossuth Lajos szárnysegédje, egyik bizalmasa lett. A világosi fegyverletétel után követte a kormányzót Törökországba, ő ásta el menekülés közben a Szent Koronát Orsovánál, hogy az ne kerüljön osztrák kézbe.

Az Egyesült Államokban telepedett le, előbb építési rajzolóként dolgozott, majd a syracuse-i csatornaépítés főmérnökének nevezték ki. Később ércbányákat tárt fel a Sziklás-hegységben, és létrehozta az egyik legnagyobb alumíniumkohót. Pályázaton elnyerte New York város tervező- és kivitelező mérnöki posztját, városrendezési és fejlesztési terveket készített, jelentős részt vállalt a Central Park megtervezésében. Ő alkalmazta először járdaburkolásra New Yorkban a bitumenaszfaltot. Amikor 1861-ben kirobbant az amerikai polgárháború, az elsők között vállalt katonai szolgálatot az északiak hadseregében.

Ezredeseként John Charles Fremont tábornok serege vezérkari főnökének nevezték ki, dandárja több fontos hadműveletben vett részt. A Pea Ridge mellett aratott győzelem elismeréseként dandártábornokká léptették elő, majd a kongresszus megszavazta neki a magasabb tábornoki rangot is. Florida, valamint Kentucky katonai parancsnoka lett. A harcok során egy lövedék az arccsontjába fúródott, és mert eltávolítását senki nem vállalta, a lövedék a polgárháború fájdalmas emlékeként élete végéig ott maradt.

1866-ban az Egyesült Államok argentínai és paraguayi nagykövetévé nevezték ki, állomáshelye Buenos Aires lett. Diplomataként megpróbált közvetíteni a háborúban álló két ország között, a békekötést azonban már nem érte meg.

Asbóth Sándor_2

Fejsebe egyre elviselhetetlenebbül kínozta, és bár szeretett volna még egyszer szülőhazája földjére lépni, az már nem adatott meg neki: 1868. január 21-én elhunyt. Argentínában nemzeti gyászt rendeltek el tiszteletére, katonai pompával búcsúztatták; sírját az Egyesült Államok és Magyarország címere díszítette.

1990. október 23-án hamvait - végrendeletének megfelelően - az arlingtoni katonai temetőben helyezték el. Asbóth Sándort a polgárháború kiemelkedő hőseként tartja számon az amerikai hadtörténet.

A tábornok élete végéig hű maradt a szabadságharc eszméjéhez és szülőhazájához, szabadságszeretete, elkötelezettsége vezette katonai és diplomata pályáján is.

Forrás: mult-kor.hu
Kapcsolódó cikkek