Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az EDA főigazgatójának látogatása Magyarországon

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Kertész László, Szabó Lajos zászlós |  2022. február 25. 11:37

Az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency, EDA) főigazgatója, Jiří Šedivý látogatást tett Magyarországon február 23-24-én, hogy magasszintű tárgyalásokat folytasson a Honvédelmi Minisztérium vezetőségével.

LALA9982

A főigazgató találkozott Németh Gergely védelempolitikai helyettes államtitkárral, Bozó Tibor vezérőrnaggyal, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnökével, valamint dr. Sticz László vezérőrnaggyal, a nemzeti képességigazgatóval, Tömböl László nyugállományú vezérezredessel, a nemzeti hadfelszerelési igazgató helyettesével, és Filótás István dandártábornokkal, a nemzeti kutatás-fejlesztési igazgatóval.

A budapesti látogatás a főigazgató minden EDA-tagállam fővárosát magába foglaló látogatás-sorozatának részeként valósult meg. A találkozó során átfogó jelleggel bemutattuk a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program eredményeit és ambícióit, valamint az uniós képességfejlesztési együttműködések iránti elkötelezettségünket is jeleztük. A főigazgatót lenyűgözte az előrehaladás, és felvázolta, hogy Magyarország milyen módon tudna még hatékonyabban együttműködni az európai szinten.

A védelempolitikai helyettes államtitkárral tartott megbeszélésen főként az EDA jelenlegi és tervezett tevékenységében történő magyar szerepvállalás, az európai védelmi innováció erősítése, és az EDA szerepének megerősítése került szóba a tagállamok támogatása érdekében. Jiří Šedivý főigazgató és Németh Gergely helyettes államtitkár szintén szót ejtettek a haderők potenciális hozzájárulásáról az EU Green Deal kezdeményezéséhez, a Koordinált Éves Védelmi Felülvizsgálat (Coordinated Annual Review on Defence, CARD) jelenleg zajló ciklusának helyzetéről, valamint a 2020 novemberében bemutatott első CARD jelentés megállapításainak és javaslatainak utóéletéről, a PESCO végrehajtás állásáról, az Európai Védelmi Alap (European Defence Fund, EDF) működésének tapasztalatairól, továbbá az EU márciusban elfogadandó Stratégiai Iránytűjének kidolgozásáról.

Magyarország 10 EDA projektben és programban vesz részt. Ezek többek között az ügynökség helikopter kiképzés és gyakorlatok programja, a katonai mobilitás, az ABV védelmi felderítési szolgáltatás (CBRN SaaS), védelmi ellenállóképességi központ európai hálózata (RESHUB), összhaderőnemi műveleti területre telepíthető bűnügyi laboratórium (JDEAL), illetve az ügynökség üzemanyag cellák katonai felhasználását célzó kutatási projektje (FUSS), amely utóbbit Magyarország vezeti. Az EDA keretében megvalósuló magyar részvételű projektek összértéke 37 millió euró (2022 februári adat szerint).

Az ügynökség vezetője elmondta: „kifejezett örömömre szolgál az aktív magyar részvétel az ügynökség helikopter kiképzési és gyakorlati programjában. Évek óta számíthatunk Magyarország aktív támogatására ezen a területen. 2017-ben Magyarország rendezte a »Fire Blade« kiemelt helikopter gyakorlatot, illetve ez év júniusában a következő gyakorlat megrendezését is vállalta. Ezen felül a helikopter kiképzők kurzusát is Magyarországon rendezik meg októberben. Nagyra értékeljük Magyarország rendületlen támogatását a helikopter gyakorlatok megvalósításához. Mindezen felül üdvözlöm Magyarország vezető nemzeti szerepét a FUSS projektben, és aktív részvételét a CBRN SaaS projektben, amely ugyan PESCO projekt, az abban résztvevő államok kérésére precedenst teremtve az ügynökség vezetésével és keretében valósul meg. A projekt ezen felül négy másik tagállam támogatásával az Európai Védelmi Ipari Fejlesztési Program támogatásából is részesül ABV felderítési projekt (CBRN RSS) néven.”

Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) főigazgatójának látogatása KLAC6932

Németh Gergely védelempolitikai helyettes államtitkár elmondta: „nagy örömünkre szolgál az EDA főigazgatója, Jiří Šedivý fogadása Budapesten.” A helyettes államtitkár jelezte, hogy Benkő Tibor miniszter az Ukrajna területén bekövetkezett események eszkalációja miatt, sajnos, nem tudja a főigazgatót személyesen fogadni. Az eredetileg a főigazgató kinevezését követő időszakra tervezett bemutatkozó látogatásra a világjárvány okozta nehézségek miatt csak most kerülhetett sor. A látogatás időzítése az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájában tapasztalható komoly fejlődés fényében is hasznos. A Stratégiai Iránytű tervezetéről szóló viták jelenleg is zajlanak, Magyarország aktív részvételével. Ez a dokumentum fogja egyértelműen meghatározni az EU közös biztonság- és védelempolitikájának ambíciószintjét. A magyar védelempolitika sarokköve az ország EU- és NATO-tagsága, hazánk az euroatlanti biztonság elkötelezett hozzájárulója.

Magyarország nagyra értékeli az ügynökség munkáját a védelmi kezdeményezések terén, így a Képességfejlesztési Terv (Capability Development Plan, CDP), az Állandó Strukturált Együttműködés (Permanent Structured Cooperation, PESCO), és a Koordinált Éves Védelmi Felülvizsgálat (Coordinated Annual Review on Defence) kapcsán. E kezdeményezések nagyban javítják a tagállamok közti együttműködést és segítséget nyújtanak a képességfejlesztési lehetőségek beazonosításában.

Magyarország átfogó Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programja a teljes magyar haderő modernizálását célozza. Ez a sokrétű fejlesztési terv lehetőséget teremt számunkra, hogy profitáljunk az EU védelmi kezdeményezéseiből, és rendkívül pozitív hatást gyakorol az egész magyar védelmi szektorra, több lehetőséget teremtve az együttműködésre. A modernizációs program alátámasztja Magyarország azon szándékát, hogy a nemzetközi védelmi szektor aktívabb szereplőjévé váljon, többek között az Európai Védelmi Ügynökség keretei között.

A PESCO alapító tagjaként Magyarország elkötelezett a kezdeményezés sikeres végrehajtása iránt. Az eddigi négy projekt generálási folyamatban összesen 28 PESCO projektben vagyunk érintettek, ezek egyikét, a többnemzeti, összhaderőnemi műveletek leképezésére alkalmas szimulációs rendszer kialakítására irányuló úgynevezett EUROSIM PESCO projektet Magyarország vezeti, amely várhatóan 2025-re eléri a teljes műveleti képességét.

Nagyra értékeljük az EDA támogatását a tagállamok irányába. Az ügynökség a széles kapcsolati rendszerével és szakértelmével létfontosságú platformot teremt az együttműködés útján megvalósuló katonai képességek fejlesztése terén. Az ügynökség folyamatos támogatásunkat élvezi, örömmel nézünk a közösen folytatott munka elébe mind a következő CARD ciklus, mind az ügynökség védelmi innováció terén megvalósuló munkája kapcsán.

Kapcsolódó cikkek
LALA9998

Konstruktív megbeszélések

2022. február 24. 13:48